Korunk vívmányait és letűnt idők emlékeit ötvözi a szolnoki kiállítás

– Csütörtökön adták át az Ezt látták a csillagok – Másfél évszázad régészeti tevékenysége Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében című kiállítást. Az egyes termek tervezésénél mire helyezték a hangsúlyt?

– Hazai viszonylatban elmondható, hogy az ilyen típusú állandó kiállítások 25-30 évre szólnak. Igaz ez a néprajzi, a régészeti, a képzőművészeti, és a történeti mustrákra egyaránt. A meghívott vendégek benyomásait visszahallva izgulunk is, hogy hogyan fogadja az egészet a nagyközönség. Hiszen, ha érdekes, ha szép, ha unalmas, a következő évtizedeinket mindenképpen ez a tárlat határozza meg. Az első benyomás most különösen sokat számít, mivel nekünk ez lesz a „brandünk”. Akkor élünk, ha jönnek be új anyagok, születnek új tudományos eredmények, és új kiadványok, konferenciák szerveződnek. Ezeknek pedig le kell csapódniuk egy-egy állandó kiállítás képében. Akármennyire is sikeres volt az előző, 1996-os régészeti mustránk, mégis át kellett alakítani azt. Akkoriban nem volt hívószó az energiatakarékosság, a neoncső számított olcsónak és korszerűnek a tárlatban. Nemhogy QR-kód nem volt, de okoskütyük sem léteztek. Ezek ma mára komoly elvárások lettek...

– Hogyan tovább, várhatók-e újabb kiállításfejlesztések?

– Természetesen nem állunk le, hamarosan a néprajzi, és a helytörténeti tárlatot szeretnénk fejleszteni. Amelyik múzeum azt mondja, hogy végzett, és nincsenek feladatai, az az intézmény nem él igazán.

– A tárlatot végigjárva megdöbbentő volt látni a hátsó termet, ahol a lábunk alatt csodálatos megvilágításban szembesülhetünk a különféle időszakok temetkezéseivel. Mindemellett rengeteg az installáció is. Lényegében korunk technikáját ötvözték a valaha élt ember múltjával...

– Az utolsó teremben, a kiállítás zárásaként, tizenkilenc sírt láthatnak az érdeklődők. Amit ön körbeírt, azt mi latin kifejezéssel „in situnak” mondjuk, vagyis abban a helyzetben mutatjuk be a különféle temetkezéseket, ahogy a szakemberek megtalálták azokat. Azt gondoljuk, hogy ez így hiteles. Tudni kell, hogy a legtöbb kultúrából nem találtunk lakóépületet, nem ismerjük a törzsi szállásokat, vagy a koronázás és a pénzverés színtereit. Leginkább házhelyek üres foltjait fedezzük fel egy feltárás során, ezenfelül sírokkal találkozunk. Akármilyen szokatlan is, a korabeli temetkezési szokásokból kell visszavezetnünk a régmúlt emberének életmódját. Habár elsőre úgy tűnhet, hogy a halálról szól a tárlat, mégis éppen az életet jeleníti meg az őskortól a középkorig. Kevesen tudják, hogy az időrendben utolsó sír egy, a közelmúltban a kenderesi templomban feltárt nő maradványait őrzi.

– Hogy látják, mi vonzza leginkább a helyszínre a látogatókat?

– Nagyon nehéz erre választ adni. Amikor ötleteltünk, próbáltuk eltalálni, mi köti le elsőre a látogatók figyelmét. E pillanatban úgy vélem, az utolsó terem félhomálya lesz az. Hiszen itt tényleg csak a „csillagok” világítanak, magával ragadó élményt adva ezzel az érdeklődőknek. Küldetésünk, hogy valamennyi korosztályt megszólítsunk az óvodáscsoportoktól a kutatókig, nekem ez a legfontosabb. Egy igazán jó mustra ugyanis mindenkinek szól.

A podcast megtalálható a Szoljon.hu Youtube- és Spotify-csatornáján is.