2023.12.16. 06:55
Keresik a vármegyei Prima-díj 2024. évi jelöltjeit
Jövő szeptemberben ismét megrendezik a jeles évfordulót ünneplő Prima Gálát. Már gyűjtik az ajánlásokat a különböző kategóriák kiválóságaira, akik ringbe szállhatnak a rangos elismerésért.
Forrás: Illusztráció
Fotó: Shutterstock.com
Immár két évtizedes hagyományra tekinthet vissza vármegyénk egyik legrangosabb rendezvénye. Jövő évben huszadik alkalommal rendezi meg a Területi Prima Díjátadó Gálát a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) helyi szervezete.
– Gazdag ország és olyan gazdag vármegye vagyunk, hogy még mindig akadnak nagyszerűségek, akikre büszkék lehetünk, akikre oda kell figyelni és biztosítani számukra, hogy legalább ezen az eseményen reflektorfény vetüljön rájuk – hangsúlyozta dr. Lits József vármegyei VOSZ-elnök, akit a területi gálák atyjaként tisztelhetünk. Állításának igazságát jól mutatja, hogy idén is rekordok születtek, mint az ajánlások, mind a szavazatok számát illetően.
A felhívást egyébként már kiküldték a településekre az önkormányzatokhoz, arra buzdítva őket, hogy tegyenek javaslatot az irodalom, színház-, film- és táncművészet, képző- és iparművészet, tudomány, oktatás és köznevelés, építészet, ismeretterjesztés és média, népművészet, zeneművészet, valamint sport kategóriában jeleskedő, díjazásra érdemesnek tartott személyekre, csoportokra.
Ugyanakkor a lakosságtól, magánszemélyektől, baráti társaságoktól, civil szervezetektől is várják az ajánlásokat, hiszen a településen élők ismerik leginkább a környezetükben élő, saját szakterületükön kiemelkedően teljesítő kiválóságokat.
Az előterjesztéseket a jelölt nevét, elérhetőségét, pár mondatos indoklással együtt kérjük megküldeni a VOSZ-hoz (Szolnok, Óvoda út 2.) vagy szerkesztőségünkbe (Szolnok, Mészáros Lőrincz u. 2).
Korábban már jelölt, de díjat nem nyert személyek is újra javasolhatók!