LABDARÚGÁS

2018.10.20. 10:51

Utolsó öt meccséből hármat elveszített a Jászberény

A tizenegyedik forduló mérkőzéseivel folytatódnak a harmadosztályú bajnokság Keleti csoportjának küzdelmei vasárnap.

Pabar Gyula

Annus Árpádék (fehérben) a kieső zónában lévő Diósgyőr II vendégei lesznek vasárnap.

Fotó: Csabai István

Amennyire magabiztosan kezdte az idényt a Jászberény, olyannyira hullámzóan teljesít az elmúlt hetekben. Az utolsó öt találkozója ekként végződött: vereség Egerben (2–3), győzelem a Salgótarján ellen (2–1), vereség Debrecenben (1–5), győzelem a Putnok ellen (4–0) és vereség Szolnokon, a megyei rangadón (0–1) – a kiállított Miski Zoltán egymeccses eltiltást kapott.

A sorminta alapján tehát újabb győzelemnek kellene következnie, ami a Tiszaújváros ellen cseppet sem ígérkezik könnyű feladatnak. Mert bár a borsodiak csak kilencedikek a tabellán, soraikban jó néhány magasabb osztályt megjárt futballista – mint Burics András, Kertész Tamás vagy Papp Ferenc – is megtalálható, akik ha jó napot fognak ki, bármire képesek.

Ami ugyancsak nem elhanyagolható tényező, hogy a bajnokságban a MÁV-val holtversenyben a második legtöbb gólt szerezték, Nagy Dávid a maga hat találatával negyedik a mesterlövészek versenyében.

– Kielemeztük a Szolnok elleni meccsünket, összességében olyan nagy probléma nem volt a játékunkkal. A helyzeteink megvoltak, csak sajnos nem rúgtuk be őket – tekintett vissza Arany László, a Jászberényi FC vezetőedzője.

– Ha ugyanolyan felfogásban játszunk a Tiszaújváros ellen, mint tettük azt a Putnok és a Szolnok ellen, akkor meglehet a három pont. Erre egyébként is nagy szükségünk van, mert nem szeretnénk lépéshátrányba kerülni vetélytársainkkal szemben.

Annus Árpádék (fehérben) a kieső zónában lévő Diósgyőr II vendégei lesznek vasárnap.
Fotó: Csabai István

A Szolnok az egri botlásától eltekintve (0–2), kifejezetten jó sorozatban van, utolsó hat mérkőzéséből ötöt megnyert, ezáltal feljött a harmadik helyre. Ebben nyilvánvalóan kulcsszerepe van a tízgólos Simon Attilának, de a társaira sem lehet panasz, akik szép lassan kezdenek felnőni a feladathoz.

Soros ellenfelükre, a „kis-Diósgyőrre” nem lehet azt mondani, hogy sziporkázna a pontvadászatban, ugyanakkor az Egert például 3–2-re sikerült legyőznie két hete, ami azt mutatja, néha azért képes meglepetést okozni.

– Hozzánk hasonlóan fiatal csapatról van szó, nincs köztük visszajátszó, talán ez a magyarázat a vártnál gyengébb szereplésükre – fogalmazott Tóth Tibor, a Szolnoki MÁV FC szakvezetője.

– Ettől még badarság volna leírni őket. Őszinte futballt játszanak, értem ezt arra, hogy felvállalják a nyílt támadójátékot, és ez vagy bejön nekik, vagy nem. Az Egert például megverték, ami intő jel a számunkra, hogy még véletlenül sem szabad félvállról vennünk őket, mert az könnyen visszaüthet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában