úszás

2019.07.04. 10:50

Parádés teljesítményt nyújtottak a szolnoki úszópalánták

A hétvégén rendezték a VIII. Országos Delfin Bajnokságot, ahonnan a Szolnoki Búvár SE MANTA Úszóklub két versenyzője öt érmet hozott el.

Varga Balázs

Rácz Olga (felső sor, középen) négy érmet gyűjtött a Miskolcon rendezett országos bajnokságon.

Forrás: Beküldött fotó

A miskolci Kemény Dénes Városi Sportuszodában az egyaránt 2010-es születésű Rácz Olga és Nagy-Hornok Sámuel képviselte az egyesületet a kétnapos verseny alatt. Az első napon Olga 400 méteres gyorsúszásban egyéni csúccsal és egy bronzéremmel indított, majd délután szintén egyéni legjobbját úszta, ezúttal 100 méter mellen, amely révén megnyerte a számot, így országos bajnoknak vallhatja magát.

Ezután 200 méter vegyesúszással folytatta, ami nagyon nehéz volt számára a kevés pihenő miatt, ennek ellenére az ötödik helyen végzett. Másnap 200 méter mellen egyéni legjobb idővel egy harmadik helyet sikerült szereznie, majd délután ezüstérem került a nyakába, miután 50 méteres mellúszásban csak századokkal maradt el az első helytől.

Edzője, Szekeres Szilvia így értékelte a versenyzését:

– Olgitól úgymond kötelezően vártam a jó teljesítményt, mivel szeptember óta keményen és céltudatosan edz, még ha ez nehézségekbe is ütközik. Gondolok itt a sátorépítés és -felhúzás miatti kiesésekre, illetve arra, hogy a nyáron már kétszer le kellett engedni a vizet.

Sámuel az első napon nehezen rázódott bele a versenyzésbe, nem sikerültek úgy a számai – két tizedik helyet ért el –, ahogy azt edzője várta volna tőle, de a második nap délutánjára megmutatta, hogy van benne harci szellem, és egy összeszedett, erős úszással ezüstérmet nyert 50 méter mellen, ráadásul egyéni csúccsal. Az ő esetében is csupán századokon múlt, hogy nem jött össze az arany.

– Annyira elégedett vagyok velük – méltatta tanítványait a tréner.

– Eddigi pályafutásom legeredményesebb országos bajnokságát zártuk, csodálatos dolog látni, ahogy végigversenyzik a két napot úgy, ahogy tanítottam nekik, hogy azt csinálják, amit mondok, és azt látom, hogy ez működik, és jönnek a sikerek. Imádom, ahogy a nyakamba ugranak, amikor jó eredményt érnek el.

Rácz Olga (felső sor, középen) négy érmet gyűjtött a Miskolcon rendezett országos bajnokságon.
Fotó: Beküldött fotó

A két úszópalánta eredményei

Rácz Olga

50 méter mell: 2. hely, 0:42,96 mp.

100 méter mell: 1. hely, 1:31,99 mp.

200 méter mell: 3. hely, 3:16,76 mp.

200 méter vegyes: 5. hely, 3:03,61 mp.

400 méter gyors: 3. hely, 5:39,55 mp.

Nagy-Hornok Sámuel

50 méter mell: 2. hely, 0:43,11 mp.

100 méter mell: 10. hely, 1:41,67 mp.

200 méter mell: 10. hely, 3:33,79 mp.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában