KOSÁRLABDA

2020.05.04. 07:10

A tizedik helyen zárt az Olajbányász U23 a felnőtt másodosztályban

A koronavírus okozta világjárvány miatt a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége március 17-én úgy határozott – az első és másodosztályú klubok javaslatai alapján –, hogy az összes korosztályban minden kosárlabda-bajnokságot befejezettnek tekint. Bajnokot nem hirdetnek egyik nemben és korosztályban sem, és kieső csapat sem lesz.

Varga Csaba

Fotó: Kiss János

Így az NB I/B osztályban is az alapszakasz hajrájában ért véget a szezon. A Szolnoki Olajbányász U23-as újonc gárdája a Zöld csoport küzdelmeiben volt érdekelt. A záráskor a Cegléd (43 pont) legénysége állt az élen, míg az Olaj U23 (36 pont) tizenegy győzelemmel és tizennégy vereséggel a tizedik pozícióban fejezte be a csonka szezont.

A Jakab Máté és Szarvas Gábor edzők által felkészített szolnoki játékosok statisztikáit böngészve leginkább a nigériai származású, de magyar állampolgárságú center, Taiwo Samuel tett ki magáért. A mindössze 19 éves játékos a felnőttmezőny legjobb blokkolójának (meccsenkénti átlag: 1,57), második legjobb lepattanózójának (12,48), hatodik legjobb statisztikai mutatókat gyűjtő (24,69) játékosának bizonyult az elmúlt szezonban.

Szarvas Gábor (táblával a kézben) a Cegléd elleni régiórangadón is jó tanácsokkal látta el a fiúkat, hiszen nyertek
Fotó: Kiss János

Egyébiránt Taiwo meccsenként 32,04 percet töltött a pályán, ezzel a nyolcadik helyen zárt a rangsorban. A pontdobók statisztikáit nézve a szolnokiak közül a 19 esztendős Pallai Tamás (15,77) volt a legjobb, aki a 13. helyen zárt. A gólpassz kategóriában a húszesztendős Frank Áron (3,41) is a 13. helyen végzett.

Ami jó hír, hogy az utóbb emlegetett fiúk már az Olajbányász felnőttcsapatában is többször helyet kaptak, és a következő évadban is a piros-feketék soraiban fognak pattogtatni.

Felvételünkön fogadkozik a Szolnoki Olajbányász U23-as legénysége, amely a tizedik helyen zárt az NB I/B Zöld csoportjában. Várhatóan ősszel indul az új bajnoki évad
Fotó: Kiss János

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában