Kosárlabda

2020.05.25. 10:26

Sitku Ernő emlékére

Mint arról korábban beszámoltunk, negyvennyolc éves korában, tragikus hirtelenséggel elhunyt Sitku Ernő 149-szeres válogatott ­kosárlabdázó, a Szolnoki Olaj KK ­egykori játékosa, az NB I/B-ben szereplő Nyíregyháza BS szakmai igazgatója, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének elnökségi tagja.

Varga Csaba

 

Sitku Ernő a Budapesti Honvéd színeiben lett ismert játékos. Később a 2000–01-es bajnokságban a Szolnoki Olaj csapatában szerepelt, amellyel bajnoki elődöntőt játszott, a Koracs-kupában pedig a csoportkörig jutott. Később Paksra igazolt, az Atomerőművel négy aranyérmet is nyert. A válogatottban 149-szer szerepelt, s tagja volt annak a gárdának, amely 1999-ben, harminc év után ismét Európa-bajnokságon szerepelhetett. Nyíregyházán, búcsúmeccs keretében, 41 évesen akasztotta szögre a magas szárút – legalábbis profi szinten.

Szarvas Gábor most az Olajbányász szakmai stábjának a tagja, épp a napokban írt alá a klubbal újabb kétéves szerződést. Egykoron játékostársa volt Sitku Ernőnek, később pedig edzőként meccseltek egymás ellen.

Sitku Ernő (1972–2020) játékosként és edzőként is sokat tett a magyar kosárlabdáért
Fotó: Nemzeti Sport

– Mielőtt bármit is mondanék: őszinte részvétem Ernő családjának! – kezdte Gábor. – Két klubban is szerepeltünk egy csapatban Ernővel – emlékezett vissza –, én ugyebár az Olajban nevelkedtem, 17 évesen, 1998-ban mutatkoztam be a felnőttcsapatban. Ernő pedig 28 esztendősen, 2000-ben, a Honvédból, stabil válogatott kosárlabdázóként igazolt hozzánk.

– Mint tudjuk, kitűnő játékos volt, de nem a szolnoki volt a legjobb szezonja. Nyilván ebben sok tényező is közrejátszott, edzőváltások is történtek a csapatnál, közben a Reggio Calabria elleni Koracs-kupa-meccsen súlyos térdsérülést szenvedett, ezért hosszú hetekre kivált a csapatból. A negyeddöntőre azonban újra a régi volt. Emlékszem, pályahátrányból vertük ki a Falcót úgy, hogy az ötödik meccsen nyertünk Szombathelyen. A meccs után külön gratulált nekem, hiszen a végén az én büntetőimmel nyertünk. Később jó pár év múlva Nyíregyházán játszottunk együtt.

– El lehet mondani, mindig a maximumot hozta ki magából, igazi vezér és példakép volt. Edzőként sokat dolgozott tanítványaival, akik felnéztek rá, és nagyon tisztelték. Utoljára a tavalyi U20-as döntőn meccseltünk egymás ellen. Kiválóan irányította csapatát, nem rajta múlott, hogy mi győztünk. Sajnos idő előtt magához szólította őt a Jóisten. Követte barátját, centertársát, Orosz Benőt. Most már mindketten az égiek csapatát erősítik.

Búcsúzik a kapitány

Walke Károly, az Olaj egykori csapatkapitánya a Facebookon búcsúzott el egykori játékostársától:

– Nagyon nehéz bármit mondanom, Ernő. Sok csatát megvívtunk mint csapattársak, mint ellenfelek, mint edzők, játszottunk gálamérkőzéseket tét nélkül. Mindig győzni akartunk igazi sportemberként, de a mérkőzések után igaz barátként öleltük meg egymást. Kegyetlenül elbánt veled az élet, pedig még tervezgettünk közös célokat. Részvétünk a Hadházi Farkasok Kosárlabda Klub, családom és magam nevében. Emlékeimben mindig megmaradsz, nyugodj békében, Barátom!

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában