Galériával

2020.06.18. 14:00

A karantén után jó formában tértek vissza a kunhegyesi tornászok

Évtizedes hagyománya van a tornasportnak a nagykunsági kisvárosban, az általános és középiskolás korú diákok régóta művelik. Két évvel ezelőtt egyesületi szintre emelték a sportágat.

Ujvári László

Fotó: Ujvári László

– Nyolc fővel láttunk munkához 2018 szeptemberében – idézte fel a kezdeteket Kiss János, szertornaedző. – Folyamatosan nőtt a csapat létszáma, jelenleg negyvenhét fővel foglalkozunk, négyévestől egészen tizennégy éves korig.

Négy csoportba osztották a fiatal tornászokat, képességek alapján. Ottjártunkkor épp a legerősebb csoport tartott edzést, hét lány bemelegítését irányította a tréner.

– Komoly reményekkel készülnek, képesek lehetnek arra, hogy ne csak iskolai, hanem magyar bajnoki szinten is megmutassák tudásukat – vélekedett Kiss János. Tudatosan állítják össze a felkészülést, és amennyiben lehetséges, a magyar bajnoki versenysorozatban indítják a diákokat. Követendő példaként említette Nagy Ibolyát és túrkevei csapatát, akik a megyében kiemelkedő szinten tornáznak.

Kezdetben nehezen találtak helyet az edzéseknek, a városi sportcsarnokban kaptak lehetőséget. Mivel hiányoztak a szerek, rövidesen váltani kényszerültek, és a református általános iskola tornatermében folytatódtak az edzések.

– Legyen szó versenyről, felkészülésről vagy a gyerekek utaztatásáról, a református iskola támogatását élvezzük – hangsúlyozta. A karanténidőszak sem tétlenül telt, videófelvételeken mutatták be a gyerekek az otthon végzett gyakorlatokat. Kiss János megjegyezte, a diákok szerencsére jó formában tértek vissza az otthoni időszakból.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában