Kosárlabda

2020.12.04. 18:41

Rajt-cél győzelmet aratott az Olajbányász

Nézők sajnos nem lehettek a lelátón, de a Szurkolói Egyesület jóvoltából piros-fekete zászló erdő borította be a lelátót, jelezve, hogy lélekben a csapattal vannak a drukkerek.

Varga Csaba

Bojan Szubotics (labdával) jól és hasznosan játszott

Forrás: Bugány János / hunbasket.hu

A kedvencek pedig úgy kezdték a meccset, ahogy kell, szórták a pontokat és a védekezésről sem felejtkeztek el. Fekete Ádám a 6. percben kérte ki idejét először, addig ugyanis csak három büntetőt dobott be csapata, ellenben kaptak 18 pontot. A Olaj azonban továbbra sem állt le szorgalmasan gyártotta a pontokat, a vendégeknek csak felvillanásokra futotta az erejükből.

Nem volt benne a meccsben, hogy az első félidő utolsó percében Gasper Potocnik, az Olaj edzője indulatosan reklamált egy vendégszabálytalanságot, ezért Praksch Péter játékvezető technikait adott a szakvezetőnek, aki nem hagyta abba, tovább szövegelt, és földhöz vágott egy vizespalackot. A játékvezető pedig kiállította a szolnoki trénert. Innentől Szarvas Gábor másodedző irányította a piros-feketéket. A fiúk pedig továbbra sem lankadtak szórták a triplákat, egész meccsen 18 hármast értékesítettek. A végjátékban pedig Taiwo Samuel jóvoltából a századik pontot is bedobták a kaposváriak kosarába.

– Kemény védekezéssel kezdett a szolnoki együttes, mindezt pontokkal is tetézte, már az első negyedben tekintélyes előnyt szerzett – mondta Fekete Ádám, Kaposvár edzője. – Ezt követően küzdöttünk, hajtottunk, de ez kevés volt ezen a szinten. Megyünk tovább, dolgozunk, hiszen még nagyon sok munka vár ránk.

Szarvas Gábor, a szolnokiak másodedzője pedig ekképp nyilatkozott: – Az elejétől fogva domináltunk, keményen védekeztünk és jó támadójátékot nyújtottunk, amivel felőröltük ellenfelünket. Már az első negyedben tekintélyes előnyhöz jutottunk. A folytatásban is jó kosárlabdát játszottunk, ezért és a hozzáállásért elismerésem a csapatnak.

A szolnoki csapat irányítója, Pongó Máté azt mondta: – Nagyon jól kezdtünk, kellően kemény védekezéssel. Ebből volt lehetőségünk gyors indításokat követően könnyű gólokat szerezni, majd a kinti dobásainkat is rendre jó százalékkal értékesítettük.

Az Olaj kedden este Oroszlányban lép pályára.

Bojan Szubotics (labdával) jól és hasznosan játszott
Fotó: Bugány János / hunbasket.hu

SZOLNOKI OLAJBÁNYÁSZ–KAPOSVÁRI KK 100–69 (30–12, 16–15, 25–18, 29–24)

Tiszaligeti Sportcsarnok, zárt kapuk mögött. V: Praksch, Nagy V., Balogh Gy.

SZOLNOK: Warner 10/3, Kovács P. 6, Pallai 2, Cakarun 6, SZUBOTICS 14/6. Csere: Taiwo 6, RUDNER 15/15, PONGÓ MÁTÉ 12/12, BADZIM 22/15, Zsíros 7/3, Frank Edző: Gasper Potocnik

KAPOSVÁR: M. CURRY 15, Krnjajszki 3, RIVERS 17/6, Hendlein 11, Jukic 7 Csere: Révész Á. 2, Miliszavljevics 14/6, Bogdán B., Hock, Paár, Baki Edző: Fekete Ádám

További eredmény: ZTE–Falco KC 64–90.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában