Galériával / Labdarúgás - Megye II.

2021.08.23. 12:15

Döntetlennel nyitott a Lurkó Focimánia

A első forduló mérkőzéseivel rajtolt el a megyei másodosztályú bajnokság 2021/2022-es idényének őszi szezonja a hétvégén.

Munkatársunktól

KUNMADARAS–TISZAGYENDA 3–7 (2–2)

Kunmadaras, 150 néző. Vezette: Bán János.

Kunmadaras: Nagy R. – Botos, Balajti (Balogh), Tóth S. (Szabó Z.), BARTA, Seres (Vórincsák), NAGY F., Koszta (PÉKÓ IVÁN), Szabó V., Simon, Juhász. Edző: ifj. Rózsa Sándor.

Tiszagyenda: Tóth E. – Pékó Imre, HÉDER, BOROS B., Cseh T. (Katona), Rézsó, Szabó M. (Mága), Varga, NAGY R., Rózsa (Márton), Tasi. Edző: Boros Tibor.

Erős küzdő mérkőzést láthattak a nézők, amely során a rutinosabb csapat megérdemelten nyert.

Gólszerzők: Nagy F. (19.), Pékó Iván 2 (31., 58.), ill. Héder 2 (10., 81.), Boros B. 3 (41., 59., 66.), Nagy R. (47.), Rézsó (84.).

Ifj. Rózsa Sándor: – Öt hiányzó játékossal, jó iramú mérkőzésen a hatvanadik percig méltó ellenfelei voltunk a vendég csapatnak. Az ifistáknak gratulálok a tisztes helytállásért! Sok sikert a tiszagyendai csapatnak!

Boros Tibor: – Szenvedtünk az első félidőben. Úgy gondolom, a második játékrészben erőnlétben múltuk felül a lelkes hazaiakat.

Tudósított: Boros István.

LURKÓ FOCIMÁNIA–JÁSZBERÉNY II. 2–2 (1–1)

Szolnok, 30 néző. Vezette: Peredi Tibor.

Lurkó Focimánia: Szücs – Fábián (Ballabás), Bali, TÖRÖK, PINTÉR (Jónás), Nyeső, TÓTH, Balázs, KISS, CSORBA, Alföldi (Juhász, Kecskeméti). Edző: Balázs Béla.

Jászberény: Farkas – Tallósi (Varga B.), URAM, IZSOLD, Lakatos, Peredi, Petró (NAGY), Kurunczi, Benedek, Varga L., Borbás. Edző: Besenyi Gábor.

A hazaiak több 16-17 éves játékossal a kezdőben jó iramú, fordulatos mérkőzést játszottak a jó erőkből álló Jászberénnyel szemben.

Gólszerzők: Tóth (40.), Pintér (51.), ill. Izsold 2 (39., 57.).

Balázs Béla: – A mérkőzés előtt a hiányzókat is figyelembe véve aláírtam volna a döntetlent, de utólag van egy kis hiányérzetem.

Besenyi Gábor: – Küzdelmes mérkőzésen a saját magunk dolgát nehezítettük meg a bekapott gólok előtti hibáinkkal, viszont a csapatomnak volt tartása, és a végén a győzelem is meg lehetett volna, de a kapufa kisegítette a hazai csapatot. Összességében nézve sajnos így a döntetlen igazságosnak mondható. Külön öröm számomra, hogy kilenc játékosomnak ez volt az első felnőtt tétmeccse, ahol pályára lépett.

Tudósított: Balázs Béla.

TISZAFÖLDVÁR II.–ABÁDSZALÓK 1–2 (1–0)

Tiszaföldvár, 50 néző. Vezette: Simon Ádám.

Tiszaföldvár: Lengyel – Pápai (Szikora), Sléder, Hegedűs, Czakó, Berki, Udvarnoki, Aszódi, Polgár, Palatinusz (Makó), Kósa. Edző: Kiss Attila.

Abádszalók: VARGA V. – Kovács (Horváth), Csukodi (Orosz), VARGA S., OLÁH M., DÁNYI, JUHÁSZ, Nagy (Oláh L.), Szabó, OLÁH A., Barkóczi. Edző: Vasas Károly.

A gyors hazai gól után támadásban többet mutattak a vendégek, ennek köszönhetően nem mondható érdemtelennek a fordításuk és győzelmük.

Gólszerzők: Hegedűs (6. – tizenegyesből), ill. Juhász (50. – tizenegyesből), Dányi (67.).

Kiss Attila: – Játékunk görcsös és sok hibával tarkított volt, így sajnos nem érdemeltünk győzelmet.

Vasas Károly: – Szeretném megköszönni a Tiszaföldvárnak, hogy Fair Play-ből jelesre vizsgázott. Azt gondolom, a látottak alapján mindkét félidőben sikerült uralnunk a játékot, és ennek következménye ez a nagyszerű győzelem.

Tudósított: Vereb János.

TÚRKEVE–JÁSZKISÉR 10–0 (4–0)

Túrkeve, 50 néző. Vezette: Takács Sándor.

Túrkeve: Gulyás – Nagy P., Lisznyai, LASKAI (Nemes), Andrusek, SZEMES I. (Balogh), SASS (Kovács), Nagy S., SZEMES D., Acsádi (Pabar), MOLDVÁN (Pozsonyi). Edző: Jandó Ferenc.

Jászkisér: Karnóczi – Czibak, Papp, Tóth (Andrei), Huri, Krizsai, Mihályi M., Nagy Á., Mihályi R. (Kalmár), Sipos, Tálas. Edző: Csillik Ferenc.

A mai mérkőzésen könnyed hazai siker született kiváló játékvezetés mellett.

Gólszerzők: Laskai 2 (14., 19.), Szemes I. 3 (21., 49., 53.), Szemes D. (30.), Moldván (62.), Pabar (65.), Nagy (76.), Pozsonyi (88.).

Jandó Ferenc: – Az első perctől kezdve az történt, amit elterveztünk, így a végére gálamérkőzés sikeredett.

Csillik Ferenc: – Rendkívül nehéz helyzetünk ellenére megpróbáltuk a hazaiak dolgát megnehezíteni, ez sajnos nem sikerült. Köszönet annak a tizenhárom játékosnak, akik ma eljöttek. Gratulálok a hazaiaknak!

Tudósított: Fekete Tamás.

JÁSZSZENTANDRÁS–FEGYVERNEK 2–2 (0–0)

Jászszentandrás, 50 néző. Vezette: Bán János.

Jászszentandrás: Pádár – Tóth L., Lendvai, Kulcsár (Bata Zs.), TAJTI, HEGYI (Morvai), KOVÁCS, Erdő (Bartus), KÓCZIÁN (Varga), Tóth I. (Tóth R.), Bata T. Edző: Morvai Zoltán.

Fegyvernek: Makai – Csőke, Kóródi, RÉZSÓ, Hevesi Tóth, STALMÁJER, SZABÓ, Kengyel (Schmidt), Bruna (Molnár), Bálint, Csík. Edző: Lajtos László.

Az első félidőben a teljesen átalakult vendég csapat egy kicsivel többet birtokolta a labdát, de a gólszerzésre a hazaiaknak volt esélye, szabadrúgásból kapufát talált el.

A második félidőt a Fegyvernek hatalmas betámadással indította, amelyből a Jászszentandrás két kontra révén kettő–nullás előnyre tett szert, de a vendég csapat az utolsó negyedórában ugyanúgy két gólt szerzett, igaz, a hosszabbításban egy szabadrúgással sikerült egyenlíteniük. Összességében a hazai csapat nagyon lelkes játékával győzelmet érdemelt volna.

Gólszerzők: Kóczián (65.), Tajti (71.), ill. Bálint (75.), Hevesi Tóth (92.).

Morvai Zoltán: – Végig izgalmas mérkőzésen, jó ellenfél ellen kettő–nullás vezetésünk után két pontot elveszítettünk.

Lajtos László: – A végén szereztünk egy pontot. Gratulálok a hazai csapatnak!

Tudósított: Tajti Gábor.

TISZASZENTIMRE–TISZAJENŐ 3–2 (2–1)

Tiszaszentimre, 100 néző. Vezette: Gönczi Pál.

Tiszaszentimre: Posta – Szőke T., SZŐKE P., Rózsa, Faghiura, VARGA B., PAP, Baga (Kaló), Czinege (Kapás), Szivák (Németh), Varga Z. Edző: Szőke Tibor.

Tiszajenő: Mészáros – Nyuli B., Serfőző, Jágri, Kalmár, Nyuli L., Márton, Barkó, Kökény, Szabó (Kozák, Lelik), Kecskés. Megbízott edző: Polgár Lajos.

A hazai csapat szezon eleji formát mutatott, a több eladott labda és sok kihagyott ziccer végett tette magának nehézzé a mérkőzést.

Gólszerzők: Pap 2 (27., 80.), Varga B. (35.), ill. Kozák (42.), Jágri (72.).

Szőke Tibor: – Ezt a találkozót az első félidőben a helyzetek alapján el kellett volna döntenünk, de nem tettük, így az ellenfél visszajött a mérkőzésbe, és a végén kellett egy jól eltalált lövés a győzelemhez.

Polgár Lajos: – Jó játékvezetés mellett az első félidőben a hazai csapat, a másodikban mi voltunk jobbak. Kis szerencsével ponttal mehettünk volna haza.

Tudósított: Szivák Gyula.

JÁSZBOLDOGHÁZA–KENDERES 2–4 (0–0)

Jászboldogháza, 30 néző. Vezette: Nagy Zoltán.

Jászboldogháza: Ilonka – Gömöri (Tasi), Polóka, RACS, Gergi (Pomaházi), Gellérffy (Papp), Jakab, Kisnémeth (Jancsó), Káposztás Dávid, Porpáczi (Bodor), Káposztás Dániel. Edző: Bodor Máté.

Kenderes: BELUKÁCS – NAGY (MOLNÁR), DÁNÉ, KOVÁCS, SUSZTER (MARKÓT), PUPORKA, SIPOS, BAKTAI, PENTI (KARSAI), FEKETE (RAPI), LISZNYAI (PÁDÁR). Edző: Újfalvi Erik.

Idény eleji formában játszó két csapat közül a vendégek akarták jobban a győzelmet.

Gólszerzők: Racs 2 (72., 90.), ill. Baktai 2 (49., 61.), Puporka (50.), Penti (54.).

Bodor Máté: – A második félidő elején érthetetlen módon leblokkoltunk, ennek következménye az eredmény.

Újfalvi Erik: – Nehéz pálya volt sportszerű mérkőzéssel. Sok sikert kívánok a hazai csapatnak!

Tudósított: Darók Viktor.

CSERKESZŐLŐ–JÁSZAPÁTI 3–1 (2–0)

Cserkeszőlő, 100 néző. Vezette: Pálinkás Donát Ferenc.

Cserkeszőlő: Benke P. – POLECSÁK, Józsa, Farkas (Benke M.), Gödő, GÁL, Kovács, Varga (Nagy), HATÁR, Pereczes (Zsoldos), Viczián. Megbízott Edző: Molnár István.

Jászapáti: Vincze – BERENTE, Sacirovic Ibraim, Szabari, MENYHÁRT, Volyák, Sacirovic Fernando, Birkás (Cserna), Illés L. (ILLÉS G.), Tari, URBÁN. Edző: Tajti József.

Az első félidei biztató játék után, a másodikban, lélektanilag a jászapáti csapat jött ki jobban a kiállításokból.

Gólszerzők: Gödő (21. – tizenegyesből), Határ (42.), Benke M. (87.), ill. Illés G. (63.).

Kiállítva: Sacirovic Ibraim (65.), Volyák (83.).

Molnár István: – Idény eleji játék. A kiállítások bennünket jobban megzavartak, mint a Jászapáti csapatát.

Tajti József: – Gratulálok csapatomnak a második félidei játékához, de nem tudok gratulálni a partjelzőnek.

Tudósított: Molnár István.

A bajnokság állása:

Így állnak most a mesterlövészek

3 GÓLOS: Boros Benedek (Tiszagyenda), Szemes Imre (Túrkeve)

2 GÓLOS: Baktai Balázs (Kenderes), Héder Zsolt (Tiszagyenda), Izsold Dániel (Jászberény II.), Laskai Károly (Túrkeve), Pap Tibor (Tiszaszentimre), Pékó Iván (Kunmadaras), Racs Tamás (Jászboldogháza)

1 GÓLOS: Bálint Zoltán (Fegyvernek), Benke Márk (Cserkeszőlő), Dányi Tibor (Abádszalók), Gödő Csaba (Cserkeszőlő), Határ Csaba (Cserkeszőlő), Hegedűs Ferenc (Tiszaföldvár II.), Hevesi Tóth Dávid (Fegyvernek), Illés Gergő (Jászapáti), Jágri Ákos (Tiszajenő), Juhász Attila (Abádszalók), Kóczián Richárd (Jászszentandrás), Kozák Nikolász (Tiszajenő), Moldván Krisztián (Túrkeve), Nagy Ferenc (Kunmadaras), Nagy Péter (Túrkeve), Nagy Richárd (Tiszagyenda), Pabar Mihály (Túrkeve), Penti Alex (Kenderes), Pintér Richárd (Lurkó Focimánia), Pozsonyi András (Túrkeve), Puporka Attila (Kenderes), Rézsó Gábor (Tiszagyenda), Szemes Dávid (Túrkeve), Tajti Norbert (Jászszentandrás), Tóth Csaba (Lurkó Focimánia), Varga Bence (Tiszaszentimre)

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában