LABDARÚGÁS megye II.

2021.11.08. 15:20

Nehezen tudta gólra váltani mezőnyfölényét a szolnoki csapat

A tizenkettedik forduló mérkőzéseivel folytatódtak a megyei másodosztályú bajnokság küzdelmei a hétvégén.

Munkatársainktól

Fotó: Pesti József

LURKÓ FOCIMÁNIA–JÁSZSZENTANDRÁS 2–1 (0–1)

Szolnok, 20 néző. Vezette: Szénási Gábor.

Focimánia: Sándor – Fábián, Török, Juhász (Bodnár), NYESŐ, Jánosik, Bali, Jónás, Balázs, KISS B., Csorba. Edző: Balázs Béla.

Jászszentandrás: Pádár – Tóth L., LENDVAI, Kulcsár, Bartus, VARGA, HEGYI, Kovács, Kiss A. (Székely), TÓTH R., Tóth I. Edző: Morvai Zoltán.

Az eredmény nem tükrözi a mérkőzést. A vendégek nagyon lelkesen védekeztek, de a hazaiakon múlt inkább, hogy nem lett nagyobb különbség a gólok számában.

Gólszerzők: Jánosik (50.), Fábián (77.), ill. Varga (38.).

Kiállítva: Bali (40.), ill. Kulcsár (42.).

Balázs Béla: – Mezőnyfölényünket nehezen nem tudtuk gólra váltani. Befejezéseinknél több higgadtságra, koncentrációra lett volna szükség.

Morvai Zoltán: – Erősen tartalékos csapatunk erejéből a mai nap ennyire futotta. A játékban a hazaiak fölénk kerekedtek.

Tudósított: Balázs Béla.

 

CSERKESZŐLŐ–TISZAGYENDA 1–0 (1–0)

Cserkeszőlő, 100 néző. Vezette: Biber Tamás.

Cserkeszőlő: Benke P. – JÓZSA, KOVÁCS (Kupecz), Farkas (Pereczes), Gödő, GÁL I., Benke M. (Határ), Zsoldos (Hervay), PAPP (Polecsák), Varga A., Kardos. Megbízott edző: Papp Zsolt.

Tiszagyenda: Tasi – PÉKÓ, Cseh T., Mága, MÁRTON, SZABÓ, Cseh B., Rénes, Varga V., Nagy, Ballók. Edző: Boros Tibor.

Jó játékvezetés mellett a hazai csapat megérdemelten tartotta otthon a három pontot.

Gólszerző: Papp (43.).

Papp Zsolt: – Egy góllal voltunk jobbak. További sok sikert Tiszagyendának!

Boros Tibor: – Jó hozzáállással végig fegyelmezetten futballoztunk, de a két sérült támadónkat úgy látszik, nem tudjuk pótolni. Sok sikert a hazai csapatnak!

Tudósított: Gál István.

TISZAFÖLDVÁR II.–TISZAJENŐ 3–3 (1–2)

Tiszaföldvár, 40 néző. Vezette: Golecz Gábor.

Tiszaföldvár: Lengyel – PÁPAI, HEGEDŰS, Szikora (Kállai), Sléder, Vereb (Major), TÓTH, Budaházi, Makó, Polgár, Danku. Megbízott edző: Herkó Máté.

Tiszajenő: MÉSZÁROS – TERJÉKI, HEGYI, SERFŐZŐ, ALSHAMMRE MONEEF KOREM (NAGY), JÁGRI, NYULI L., MÁRTON (KIRILOV VJACSESZLAV), KÖKÉNY, KECSKÉS (NYULI B.), TÚRI (GUJKA). Megbízott edző: Polgár Lajos.

Fordulatos mérkőzésen az erősen tartalékos hazai csapat végül meg tudott menteni egy pontot a lelkes jenői csapat ellen.

Gólszerzők: Sléder (35.), Hegedűs (71. – tizenegyesből), Makó (80.), ill. Nyuli L. 3 (13., 32., 74.).

Kiállítva: Budaházi (74.).

Herkó Máté: – Az első félidőben nem sikerült megvalósítani az előre megbeszélteket, a másodikban már jobbak voltunk. A helyzetkihasználással továbbra is problémáink vannak.

Polgár Lajos: – Kitűnő játékvezetés mellett a mérkőzésen jó hozzáállással, jó mentalitással játszottunk, és győzelmet érdemeltünk volna. Gratulálok a csapatomnak, és sok sikert a hazaiaknak!

Tudósított: Vereb János.

TÚRKEVE–KENDERES 0–2 (0–1)

Túrkeve, 100 néző. Vezette: Kiss János.

Túrkeve: GULYÁS – SASS, Andrusek, Nagy P., LASKAI, LISZNYAI, Lövei, Árvai, KÁLLAI, Acsádi (Nagy S.), Moldván (Pabar). Edző: Jandó Ferenc.

Kenderes: DÁNÉ ZS. – NAGY J. (Pap), Kovács (Pádár), Baktai, SIPOS, FARKAS, LISZNYAI, Suszter, FEKETE (Karsai), DÁNÉ SZ., Puporka. Edző: Újfalvi Erik.

Az első félidőben a kapuk nem forogtak veszélyben, de a vendégek egy büntetőből megszerezték a vezetést. A második játékrészben a hazaiak helyzetek sokaságát hagyták ki, amiből az ellenfél büntetett, és elvitték a három pontot.

Gólszerző: Farkas 2 (21. – tizenegyesből, 92.).

Jandó Ferenc: – Küzdelmes, jó iramú mérkőzésen a második félidőben veszélyesebbek voltunk az ellenfél kapujára, de az egyenlítés elmaradt. A látottak alapján nem érdemeltünk vereséget.

Újfalvi Erik: – B pálya, B kategóriás játék, győzelem.

Tudósított: Jandó Ferenc.

ABÁDSZALÓK–JÁSZAPÁTI 1–2 (1–0)

Abádszalók, 50 néző. Vezette: Sütő Zsolt.

Abádszalók: Varga V. – FARKAS, SZEKERES, OLÁH L., Varga S., Horváth, Dányi, Juhász, Nagy Á., Pócsi (Oláh A., Csonka), NAGY J. Edző: Vasas Károly.

Jászapáti: VINCZE – SACIROVIC IBRAIM, SZABARI, ILLÉS G., MENYHÁRT, VOLYÁK, SACIROVIC FERNANDO (KORSÓS), ILLÉS L., TARI, URBÁN K. (SOMOGYI), URBÁN M. (BIRKÁS). Edző: Tajti József.

Két ellentétes félidőt láthatott a hazai közönség. Az első játékrészben az abádszalóki, a másodikban a jászapáti csapat uralta a mezőnyt. A fiatal hazai játékosok a hatvanadik percre teljesen elfáradtak, és minőségi cserék híján nem tudtak megújulni. Bár mindkét oldalon adódtak lehetőségek, a vendég csapat harciasabb játéka végül győzelmet eredményezett.

Gólszerzők: Farkas (15.), ill. Menyhárt (62. – tizenegyesből), Tari (68.).

Kiállítva: Varga S. (83.).

Vasas Károly: – Rengeteg problémával küzdő fiatal csapatunk mindent kiadott magából, de sajnos a második félidőre elfáradtunk. A harciasabb vendég csapat győzelme megérdemelt.

Tajti József nem nyilatkozott.

Tudósított: Vasas Károly.

TISZASZENTIMRE–FEGYVERNEK 5–2 (1–1)

Tiszaszentimre, 70 néző. Vezette: Takács Sándor.

Tiszaszentimre: Posta – Muliter, Szőke T., Szőke P. (Faghiura), Rózsa, VARGA B., Szoboszlai (Németh), Pap, BAGA (Czinege), GYARMATI (Simon), VARGA Z. Edző: Szőke Tibor.

Fegyvernek: FEKETE – SZABÓ P., RÉZSÓ, BOHÁCS (DOMÁN), HEVESI TÓTH, GÖBLYÖS, SZABÓ M. (BRUNA), CSORTOS, CSÍK, SZÁSZ, BOGNÁR (CSŐKE). Edző: Lajtos László.

Az első félidőben váltva forogtak a kapuk veszélyben. Már a mérkőzés elejétől kezdve nagy iramot diktált a vendég csapat, még akkor is, amikor egy fegyelmezetlenségből emberhátrányba kerültek. A második játékrészt már fölényben kezdte a Tiszaszentimre, és az idő múltával felőrölték a Fegyvernek erejét, majd biztos győzelmet arattak.

Gólszerzők: Gyarmati 2 (12., 76.), Baga 2 (55., 74.), Varga (71.), ill. Bognár (21.), Hevesi Tóth (64.).

Kiállítva: Göblyös (35.).

Szőke Tibor: – A mezőnyben rendkívül jól játszó ellenfelünket nehezen tudtuk megállítani. Emberelőnyben is nagy erőt kellett mozgósítani a győzelem érdekében.

Lajtos László: – Tízen is partiban voltunk, míg erővel bírtuk. Meg kellene tanulni együtt élni a játékvezetői döntésekkel.

Tudósított: Szivák Gyula.

JÁSZBOLDOGHÁZA–KUNMADARAS 7–1 (1–0)

Jászboldogháza, 30 néző. Vezette: Kiss Attila.

Jászboldogháza: Ilonka – Gömöri, GERGI, Nagy-Szűcs (POMAHÁZI), RACS, JAKAB, Kisnémeth (PAPP), KÁPOSZTÁS DÁVID, Káposztás Dániel, Katona (Polóka), NAGY M. Edző: Bodor Máté.

Kunmadaras: Nagy R. – Botos, Balajti, Simon (Szabó), Monori, Vórincsák (Boros), Pékó, Nagy F., Szendrei I., Farkas (Szendrei R.), Balogh. Edző: ifj. Rózsa Sándor.

Nagyon sima hazai győzelem. Egy percig sem forgott veszélyben Jászboldogháza sikere.

Gólszerzők: Gergi 3 (17., 50., 73.), Papp (60.), Pomaházi (77.), Káposztás Dávid 2 (85., 90.), ill. Monori (46.).

Bodor Máté: – Fontos győzelmet szereztünk. Örülök a cserék gólerős játékának is.

Ifj. Rózsa Sándor: – Gratulálok a hazaiaknak!

Tudósított: Darók Viktor.

JÁSZKISÉR–JÁSZBERÉNY II. 1–2 (1–0)

Jászkisér, 80 néző. Vezette: Aranyos Patrik.

Jászkisér: KARNÓCZI – SZÁSZ, MIHÁLYI (FARKAS K.), TARKÓ, FARAGÓ, HURI (BALOGH), TÓTH Z. (SŐTI), NAGY A., NAGY D. (BAKSA), LUKÁCSI (PAPP), KOZMA. Edző: Csillik Ferenc.

Jászberény: Farkas D. – Donkó (Petró), NAGY NORBERT, IZSOLD, Uram, SZANYI, Borbás, Nagy-Varga (Házi), Benedek, Varga (Nagy Norbert János), MUHARI. Edző: Besenyi Gábor.

Rendkívül jó iramú mérkőzésen a hazai csapat pontot érdemelt volna, de a vendégek két jól eltalált lövéssel elvitték a három pontot.

Gólszerzők: Tóth Z. (35.), ill. Muhari (54.), Izsold (59.).

Csillik Ferenc: – Az osztály legedzettebb csapata ellen az egész mérkőzésen sikerült nagyszerű teljesítményt nyújtanunk. Ha nem sérülnek meg a játékosaink, még jobb eredményt is elérhettünk volna.

Besenyi Gábor: – Majdnem megbosszulta magát a sok kihagyott helyzetünk. A lelkesen küzdő hazai csapatot nagyon nehezen tudtuk csak legyőzni.

Tudósított: Kozma Zoltán.

Így állnak most a mesterlövészek

12 GÓLOS: Gyarmati Alex (Tiszaszentimre), Menyhárt Dániel (Jászapáti)

11 GÓLOS: Izsold Dániel (Jászberény II.)

10 GÓLOS: Nyuli Levente (Tiszajenő)

9 GÓLOS: Juhász Attila (Abádszalók), Nagy Ferenc (Kunmadaras)

8 GÓLOS: Baga Márk (Tiszaszentimre), Hegedűs Ferenc (Tiszaföldvár II.), Rézsó Gábor (Tiszagyenda)

7 GÓLOS: Boros Benedek (Tiszagyenda), Kurunczi Gábor (Jászberény II.), Varga László (Jászberény II.), Volyák Péter (Jászapáti)

6 GÓLOS: Benke Márk (Cserkeszőlő), Gergi Róbert (Jászboldogháza), Káposztás Dávid (Tiszagyenda), Kóczián Richárd (Jászszentandrás), Lakatos Dávid (Jászberény II.), Muhari Zoltán (Jászberény II.), Pap Tibor (Tiszaszentimre), Penti Alex (Kenderes), Puporka Attila (Kenderes), Suszter Ferenc (Kenderes), Tóth Zoltán (Jászkisér)

5 GÓLOS: Baktai Balázs (Kenderes), Borics Levente (Jászberény II.), Farkas Nándor (Kenderes), Kozák Nikolász (Tiszajenő), Pabar Mihály (Túrkeve), Zsoldos Attila (Cserkeszőlő)

4 GÓLOS: Határ Csaba (Cserkeszőlő), Huri Ferenc (Jászkisér), Kovács Dávid (Jászszentandrás), Moldván Krisztián (Túrkeve), Nagy András (Jászkisér), Pádár Nándor (Kenderes), Pékó Iván Tibor (Kunmadaras), Racs Tamás (Jászboldogháza), Varga Bence (Tiszaszentimre)

3 GÓLOS: Bali Imre (Lurkó Focimánia), Bognár Gergő (Fegyvernek), Dányi Tibor (Abádszalók), Fábián Dániel (Lurkó Focimánia), Farkas Dániel (Abádszalók), Farkas Márton (Cserkeszőlő), Gömöri Bálint (Jászboldogháza), Hevesi Tóth Dávid (Fegyvernek), Horváth Szilárd (Abádszalók), Jágri Ákos (Tiszajenő), Jónás Jonatán (Lurkó Focimánia), Juhász Attila (Lurkó Focimánia), Kovács Máté (Kenderes), Lisznyai Sándor (Kenderes), Lisznyai Sándor (Túrkeve), Markót Máté (Kenderes), Nagy Ádám (Abádszalók), Nagy Péter (Túrkeve), Pápai János (Tiszaföldvár II.), Rózsa Sándor (Tiszagyenda), Szanku Kristóf (Jászberény II.), Szemes Imre (Túrkeve), Szőke Tibor (Tiszaszentimre), Tari Márk (Jászapáti), Török Tamás (Lurkó Focimánia), Varga Zoltán (Tiszaszentimre).

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában