Labdarúgás

2023.05.05. 13:10

Nosztalgia focimeccs volt Rákócziban egykori válogatottak részvételével

A futball játszotta a főszerepet az elmúlt napokban Rákóczifalván. A kissrácoktól az öregfiúkig mindegyik korosztály érdekelt volt a Focimajális elnevezésű rendezvényen, amelynek a Dencs Antal sporttelep adott otthont.

Varga Csaba

A felvételen a válogatott és a Fradi egykori kiválósága, Vincze Ottó bűvöli a labdát

Fotó: Papi Bernadett

A program egyik részében focistapalánták vették birtokukba a remekül előkészített játékteret. A hazaiak mellett a Szanda Focisuli, Kengyel, Martfű és Tiszaföldvár csapatai három korosztályban meccseltek. Közben a műfüves pályán a kispályás foci hívei kergették a labdát. Ezt követően pedig a Rákóczifalva SE öregfiúk csapata az U50 Utánpótlás válogatottal találkozott. A szervezők részéről Ruskó Zsolt, aki egykoron maga is szerepelt az utánpótlás válogatottban, elmondta, hogy 17 évvel ezelőtt rendeztek már egy hasonló kaliberű meccset Rákócziban. Most nem kis örömükre újra összejött az a csapat, amely kilencvenes évek elején a magyar színeket képviselte az U16-os, illetve az U18-as Európa-bajnokságokon.

– Egykori csapatunkból többen a felnőtt és az olimpiai válogatottban is szerepeltek – mondta lapunknak Ruskó Zsolt, aki pályafutása során az első és másodosztályban futballozott, karrierje végén pedig hazatért Rákócziba, ahol a klubvezetőtől az edzőig minden feladatot ellát.

Nem könnyű egy ilyen gálamecset megszervezni

– folytatta Zsolt.

– Mindenki szívesen emlékszik a régi barátokra, játékostársakra, csak kevés az idő, a családi, a munkahelyi és sportos elfoglaltságot nehéz összeegyeztetni. Szerencsére sokan szakítottak időt a nosztalgiafocira, többek között Vincze Ottó, Sándor Tamás, Dombi Tibor, Herczeg Miklós, Barczi Róbert, Dudás Péter és Szoboszlai Imre is szerelést húzott. Velük tartott az egykori szövetségi edző, Sisa Tibor is. Természetesen a rákóczifalvai együttesben több olyan játékos is szerepelt, mint Horváth Csaba és Sárkány Attila, akik magasabb osztályokban is érdekelt kluboknál is lehúztak jó néhány bajnoki szezont.

Zsolt nagy örömmel újságolta, hogy több mint 400 drukker látta a kétszer 30 percig tartó, jó hangulatú nosztalgiaderbit, amit Arany Tamás, egykori FIFA játékvezető dirigált.

Mint megtudtuk, 3–3-as döntetlennel ért véget az összecsapás, a hazaiak részéről Sárkány, Szokolai, Manzéger, míg a válogatottból Ruskó, Herczeg és Vincze volt eredményes.

– Jól sikerült a Focimajális, a pályán és a nézőtéren is jó volt a hangulat, kellenek az ilyen meccsek. A harmadik félidő közepette, a vacsoránál azt beszéltük meg, hogy két év múlva újra összejövünk, és akkor is azt csináljuk, amit szeretünk, focizunk újra egy jó ízűt – tette hozzá Ruskó Zsolt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában