Labdarúgás

2023.09.15. 08:30

Ismét szépen szerepeltek Felcsúton a Jászkunság hátrányos helyzetű focistái

A napokban zajlott le az idei Felzárkózó települések országos labdarúgó-bajnoksága, a mérkőzéseknek újra a felcsúti Pancho Aréna adott otthont. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a Máltai SE és a Fókuszban a Gyermek Program egész országot lefedő labdarúgó programsorozatának záró eseményén két korosztályban – U12 és U15 – 24 hátrányos helyzetű település csapata, és több mint 250 gyermek vett részt. Köztük tiszaburai és tiszabői gyerekek.

Molnár-Révész Erika

A zöld felsőben játszó Tiszabő U-15-ös csapata az előkelő, harmadik helyen végzett a bajnokságon

Fotó: Papp Gergő

– Ahogy tavaly, úgy idén is nagyszerű élményekkel tért haza a csapatunk Felcsútról. Négy meccset játszottunk, ebből egyszer sem kaptunk ki, két döntetlen és két győzelem született. A végül nyertes Kömlővel hetes párbajokban maradtunk alul. Ezt picit csalódásként élték meg a gyerekek, de a játékuk alapján nem volt okuk a szomorúságra – mesélte a felcsúti sporteseményről a tiszabői csapat edzője, Boros Dávid.

Annál is inkább, mert Tiszabő U15-ös csapata végül a harmadik helyen végzett, a tiszaburaiak pedig fair-play díjjal térhettek haza.

– A szervezők ítélték nekünk a díjat, szerintem azért, mert volt néhány olyan mérkőzés, amikor az ellenfél kicsit vehemensebb volt, de a srácok nem álltak bele ezekbe a szituációkba, abszolút csak a játékra koncentráltak – ezt pedig már Dobó Sándor, a tiszaburai csapat edzője mondta.

A fair-play díjat Tiszabura U15-ös csapatának csapatkapitánya, Csonka Zoltán Szebasztián vette át a szervezőktől
Fotó: Majoros Árpád Csaba

– Büszke vagyok a csapatra, hiszen a csoportból első helyen jutottak tovább a döntőbe. Egy kis hiányérzetem azért van, még egy kört mehettünk volna nyugodtan, azt gondolom, az elődöntő reális cél lett volna, de sajnos egy góllal jobb volt Tiszabő, így ők jutottak az elődöntőbe. Ennek ellenére jó volt végül a hangulat, hiszen ezek az események nagyon kellenek a gyerekek életébe. Ilyenkor ismerkednek, picit szocializálódnak, megismernek más településről érkező gyermekeket is, akik talán hasonló sorsúak, mint ők. Megtapasztalják, hogy hová el lehet jutni akár a sport, akár a tanulás által – hangsúlyozta a szakember.

Éppen ez az egyik célja a 2019-ben indult Felzárkózó települések programnak, melyben kiemelt szerepet kap a sport. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat tapasztalatai szerint a sportprogramokra rendszeresen járó gyerekeknél ugyanis már rövid távon észrevehetőek a pozitív változások, hiszen az edzések előfeltétele az elkészített házi feladat és a jó iskolai magatartás. 

A rendszeres edzések és meccsekre utazások csapatot építenek, a közösen átélt élmények során pedig olyan pozitív értékek épülnek be a gyerekek mindennapjaikba, amelyeket később, életük minden szakaszában tudnak kamatoztatni. A leszakadó településeken a sport ezért nem csupán hobbi, hanem esély egy teljesebb életre – vallja a szeretetszolgálat.

Ezen a döntőn mindenki nyertes volt

A döntő előtti regionális selejtezők az év során három helyszínen, Szolnokon, Miskolcon és Telkiben zajlottak. Ezeken a tornákon 60 település csapata, több mint 650 gyermek lépett pályára. A selejtezőkből korosztályonként a legjobb négy-négy csapat kvalifikálta magát a szeptemberi, országos fináléra. A felcsúti sportkomplexumban nyolc pálya, a Magyar Labdarúgó-szövetség jóvoltából pedig hivatásos játékvezetők, valamint Sipőcz József profi szakkommentátor, műsorvezető várta a csapatokat, melyekben számos Fete-válogatott játékos is szerepelt. Végül a huszonnégy csapatos országos döntő minden résztvevője ajándékcsomagot vehetett át az MLSZ és a Puskás Akadémia jóvoltából.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában