Labdarúgás

2024.01.25. 06:55

Dobogóra pályázik a Törökszentmiklós

Sokáig vezette a vármegye I. tabelláját a Törökszentmiklós, amely első tizenegy meccsét megnyerte a szezonban. Végül két vereséggel zárták az őszt a miklósiak, viszont így is elégedettek lehetnek a félévben nyújtott teljesítményükkel, hiszen a második helyről várja az együttes a folytatást. Az idény első feléről a csapat edzőjével, Gergely Mátyással beszélgettünk.

Kovács Levente

Tizenháromszor ünnepelhetett győzelmet ősszel a Törökszentmiklós

Fotó: Nagy Balázs

– Milyen célkitűzésekkel vágtak neki az idei szezonnak?

– Alapvetően az első öt helye valamelyikére szerettünk volna odaérni már a bajnokság felénél, illetve a végén is, ez szerencsére sikerült is.

– Hogyan értékeli az őszi idényt?

– Abszolút pozitívan. Volt egy komoly, tizenegymeccses nyerőszériánk, amelyről tudtuk, hogy egyszer megszakad majd, de próbáltuk ezt minél tovább kitolni. Végül két vereség csúszott be a félévben, de ha valaki nyáron azt mondja, hogy így teljesítünk ősszel, akkor aláírtuk volna.

– Mit lehet tudni a felkészülésről?

– Január 8-án kezdtük a közös munkát, de a játékosoknak házi feladatként ki volt adva, hogy futóedzéseket végezzenek december 15-től. Heti három gyakorlásunk van, összesen pedig négy felkészülési meccs szerepel a programban. Ebből egyet már lejátszottunk, a Mezőtúr ellen 2–2-es döntetlent született. Szombaton a Szolnoki MÁV-val találkozunk, illetve megmérkőzünk a Pilis és az Orosháza csapatával is.

– Lesznek változások a keretben?

– Kóródi Dávid Martfűre, Vona Ferenc pedig Karcagra igazolt, illetve Falusi Norbert is távozik a csapattól. Császár Olivér pedig velünk kezdte a téli felkészülést, ő Abonyból érkezne hozzánk, átigazolásához viszont szükségünk van a klubja engedélyére. Kicsi a valószínűsége, hogy rajta kívül érkezik még valaki, de egy középpályást még jó lenne szerződtetni.

– Milyen célokkal vágnak neki a tavasznak?

– Hasonlókkal, mint a szezon előtt. Szeretnénk a dobogó környékére odaérni, hogy melyik lépcsőfokán állunk majd, az még a jövő zenéje. A második félévben is igyekszünk majd dominálni, a védekezésünket szeretnénk stabilizálni, illetve az átmenetekben is hatékonyabban teljesíteni.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában