Hírek

2006.05.12. 07:00

Lebontja a mágnás a házunkat

KISAJÁTÍTÁS Olvasónk társasháza mellett lakópark épül. Az úr fél, hogy az épülettömb eltakarja majd a kilátást. Azt is kérdezi: mit tegyen, ha kivásárolják a lakókat, hogy lebontsák a házat.

BAMA

A kisajátításnak megvannak a törvényadta keretei – mondták el a Magyar György és Társai Ügyvédi Irodában. Ha állami érdekből történik, a lakókat teljes körűen kártalanítják. Vagyis kifizetik nekik ingatlanjaik forgalmi értékét. Ha magántőkés sajátítja ki a házat, akkor árajánlatot tesz a lakóknak. Némelyek úgy gondolják, most aztán felsrófolhatják ingatlanjuk árát. Erre általában nincs mód. Az építtető igyekszik minél kevesebbet adni a lakásokért. De ha a forgalmi értéknél kisebb összeget ajánl, panaszt tehetünk az első fokú építési hatóságnál, azaz a területi önkormányzatnál. Ha döntésük kedvezőtlen, fellebbezhetünk a másodfokú építési hatósághoz. Azaz a közigazgatási hivatalhoz. Mások azon morfondíroznak: csereingatlant kérnek az épülő lakóparkban. Nem valószínű, hogy megkapják. Hiszen azok jóval drágábbak a régi házbeli lakásoknál. Más a helyzet persze, ha kifizetjük a különbözetet, vagy netán a vállalkozó megy bele a cserébe, esetleg ajánlja fel azt.

Ha a házat nem bontják le, de az új lakópark eltakarja a jó kilátást, kártalanítást kérhetünk. Amennyiben nem kapjuk meg, úgynevezett panorámapert indíthatunk. Ilyenkor célszerű pertársaságot alakítanunk. Sok lúd disznót győz – tartja a mondás. Mindegyik helyzetben jó ügyvédet fogadnunk. Ő biztosan ismeri jogainkat, és szakszerűen képviseli érdekeinket.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!