Hírek

2006.05.11. 19:00

Munkabeszüntetés Diósgyőrben

Két nagyvállalatnál adtak hangot elégedetlenségüknek tegnap a munkások. A diósgyőri kohászok kétórás figyelmeztető sztrájkot is tartottak, miután nem vezettek eredményre eddig a bértárgyalások az ukrán tulajdonban álló DAM 2004 Kft.-vel.

Szakács Árpád

Bodnár József, a Vasasszakszervezet Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szervezetének elnöke a reggel.hu-nak kifejtette: a cégvezetés felé tettek egy ajánlatot, a tulajdonos erre még nem reagált. Hozzátette: a munkáltató eddigi nulla százalékos béremelési terve elfogadhatatlan számukra. A tárgyalások nem szakadnak meg, azt mindenféleképpen folytatják. A csütörtöki egyeztetésen a management arra tett ígéretet, hogy a követeléseket továbbítják a munkáltatónak. „Mi megállapodni szeretnénk, ha ez nem sikerül, akkor készek vagyunk a további munkabeszüntetésre is” – hangoztatta Bodnár József.

Ágotai József helyi szakszervezeti elnök tájékoztatása szerint a folyamatos műszakban dolgozó kohászati társaságnál az átlag bruttó bér 127 ezer forint. A munkavállalók 10-15 ezer forint havi béremelést kértek a szociális juttatások – a munkába járás közlekedési támogatása és a gyerekek iskolakezdési támogatása – mellett. A sztrájkfelhívással a cégnél mind a három szakszervezeti tömörülés – a Munkástanácsok, a Liga és a Vasas – egyetért. A szakszervezeti vezető megemlítette, a figyelmeztető sztrájkban közvetlenül a műszakban lévő mintegy háromszáz dolgozó vett részt, ugyanakkor csaknem valamennyi munkavállaló jelezte, egyetért a munkabeszüntetés eszközével.

Közben sztrájkbizottságot alakítottak a Mol Rt.-nél is. A szakszervezet még februárban átadta az olajtársaság vezetőségének a követeléseket. Mivel ezek nem teljesültek, sztrájkbizottságot hívott össze a nyolc reprezentatív szakszervezet egyike. Az érdekképviselet 7 százalékos alapbéremelést tart indokoltnak, a műszakpótlékot pedig 10 százalékkal emelné meg. Ezen kívül azt szeretnék, ha a vállalat 2006-tól a társaság előző évi adózott nyereségének legalább egy százalékát fordítsa a lemaradt bérek felzárkóztatására. A Mol vezetése május 15-én ül asztalhoz a szakszervezet képviselőivel és kezdi meg az egyeztető tárgyalásokat. Az érdekképviselet kilátásba helyezte a sztrájk lehetőségét is. A Mol-nál dolgozó 5500 emberből viszont nem tudni, hogy mennyien szüntetik be majd a munkát, ha a szakszervezet sztrájkot hirdet.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!