Hírek

2006.05.11. 10:48

Sztrájkolnak a diósgyőri kohászok

Megtartják a kétórás figyelmeztető sztrájkot a diósgyőri kohászok csütörtök délelőtt 11 órakor, miután nem vezettek eredményre eddig a bértárgyalások a DAM 2004 Kft.-nél. A figyelmeztető sztrájk délután egy óráig tart, a tárgyalások azonban nem szakadnak meg, azt mindenféleképpen folytatják.

BAMA

Bodnár József, a Vasasszakszervezet Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szervezetének elnöke az MTI-nek elmondta, hogy a cégvezetés tett egy ajánlatot, a tulajdonos azonban erre még nem reagált, ezért most már jószerivel biztos a munkabeszüntetés. A figyelmeztető sztrájkban közvetlenül a műszakban lévő mintegy háromszáz dolgozó vesz részt, ugyanakkor csaknem valamennyi munkavállaló jelezte, egyetért a munkabeszüntetés eszközével. Ágotai József, a Vasas Szakszervezet helyi elnöke azt közölte, hogy a munkáltató eddigi nulla százalékos béremelési terve elfogadhatatlan számukra. A kevesebb mint ezer embert foglalkoztató, az ukrán Donbass csoport tulajdonába tartozó a DAM 2004 Kft. munkavállalói elszántak, "nincs vesztenivaló". A sztrájkfelhívással a cégnél mind a három szakszervezeti tömörülés - a Munkástanácsok, a Liga és a Vasas - egyetért. Ágotai József tájékoztatása szerint a folyamatos műszakban dolgozó kohászati társaságnál az átlag bruttó bér 127 ezer forint. A munkavállalók 10-15 ezer forint havi béremelést kértek a szociális juttatások - a munkába járás közlekedési támogatása és a gyerekek iskolakezdési támogatása - mellett. A tulajdonos azonban eddig mindettől elzárkózott - mondta Ágotai József.

 

-->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!