Hírek

2008.02.14. 18:46

Belső vizsgálat lesz az SZDSZ-nél

Az SZDSZ belső vizsgálatot kezdeményezett a párt legutóbbi elnökválasztása kapcsán a sajtóban felvetett esetleges szabálytalanságok tisztázására - erről Fodor Gábor beszélt egy csütörtöki sajtótájékoztatón, kérdésre válaszolva.

MTI

A párt országos ügyvivője elmondta, hogy ezt a belső vizsgálatot összeférhetetlenség miatt a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei választmányuk fogja lefolytatni. „Ez teljesen helyénvaló dolog egy ilyen szituációban” - jegyezte meg. Hozzátette: ki fogják vizsgálni az ügyet és „utána szerintem minden kérdést meg lehet válaszolni”. Közölte azt is, hogy érintett megyei szervezetük elnöke, T. Asztalos Ildikó iránt „töretlen a bizalma”. Egy másik kérdésre Fodor Gábor elmondta: nem gondolnak arra, hogy rendőrségi feljelentést tesznek ez ügyben, és nem tervezik azt sem, hogy emiatt előbb hívják össze az országos tanács és az ügyvivői testület ülését. A politikus leszögezte: „az SZDSZ rendesen, menetrendszerűen végzi a dolgát”.

A Hír TV múlt pénteki Célpont című műsora szerint manipulálták az SZDSZ tavalyi elnökválasztását és Kóka János álszavazatokkal nyerhette meg a választást. Köteles Péter, az SZDSZ helyi tagja hétfőn nyilvánosságra hozta, hogy korábban ő nyilatkozott név nélkül, eltakart arccal, eltorzított hanggal a Hír TV-nek. T. Asztalos Ildikó az SZDSZ Borsod-Abaúj-Zemplén megyei elnöke szerdai tájékoztatóján közölte, minősíthetetlen vádaskodásnak tartja Köteles Péter ezen kijelentéseit. Szerinte egy sértett ember vádaskodásáról van szó csupán. Köteles Pétert ugyanis tavaly visszahívták helyi bizottsági tagságából, ezért valamilyen módon bosszút szeretne állni rajta és az SZDSZ-en. T. Asztalos Ildikó közölte azt is, hogy az SZDSZ elnökválasztásán a nyertes és a vesztes elfogadta az eredményt, ez „tiszta választás” volt.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!