Hírek

2008.03.13. 18:28

A járulékok mérséklésében látják a jövőt az adószakértők

Valamennyi adószakértő egyetért az adórendszer érdemi és jelentős egyszerűsítésével. Többségük a magánszemélyeket, illetve a vállalkozásokat terhelő négyszázalékos különadó megszüntetését, valamint munkáltatói társadalombiztosítási járulékok csökkentését javasolja – összegezte Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a csütörtöki megbeszélésen elhangzottakat.

T. M.

Ez nagyjából egybevág az egyik lehetséges adócsökkentési iránnyal, amelyet a kormányfő február végén ismertetett. Eszerint fokozatosan 20-22 százalékra csökkennének a munkáltatói járulékok, s két lépésben megszűnne a társasági különadó. A kormány még nem tette le a voksát egyik csomag mellett sem. Tukacs István miniszterelnöki megbízott a találkozó végén azt mondta: abban egyetértés van, hogy sok kis lépés helyett fajsúlyosabb intézkedéseket kell megtenni az adócsökkentésben annak érdekében, hogy javuljon a versenyképesség, s a munkahelyteremtési feltételek.

A tervek szerint márciusban folytatódik a szakmai-politikai vita a javaslatokról. Áprilisban készülhetnek el a törvényjavaslatok normaszövegei, április végére várhatóan a kormány is állást foglal majd. Május-júniusban tárgyalhatja az Országgyűlés a javaslatokat, amelyeket jó esetben a nyári parlamenti szünet előtt elfogadhatnak. Ez a menetrend azonban még nincs kőbe vésve. A miniszterelnök szerint megfontolandó az adótanácsadók véleménye, hogy a kapkodás helyett érdemes alaposan kidolgozni a jövő januárjától életbe lépő változtatásokat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!