2008.03.13. 18:55
Kiemelt kockázatú ünnep
A tavalyihoz hasonlóan az idén sem beszél senki szabadtéren a kormány nevében a március 15-i állami ünnepségen Budapesten. Lesz viszont kordonzár és igazoltatás.
[caption id="" align="alignright" width="260"] Az állami rendezvények szombat reggel fél 10-kor, a Kossuth téren kezdődnek zászlófelvonással és koszorúzással
[/caption]„Vannak olyan információk, amelyek alapján nem zárható ki, hogy vannak szélsőséges csoportok, amelyek március 15-én rendezvények megzavarására készülnek” - mondta csütörtökön Tóth Gábor. A budapesti rendőrfőkapitány hozzátette: tizenkét rendezvényt soroltak kiemelt kockázatúnak. Ide tartozik a Magyar Önvédelmi Mozgalomé, a Jobbiké és a Fidesz nagygyűlése is. Ebbe a kategóriába azok a rendezvények kerültek, amelyekre nagy tömeget várnak vagy komoly forgalomkorlátozásokat igényelnek.
Azt is figyelembe vették, hogy a szervezők korábbi rendezvényei zavargásokba fulladtak-e. A rendőrség biztonsági okokból nem közölte, mekkora rendőri erő biztosítja majd a helyszíneket, de az ünnep egész napjára fokozott ellenőrzést rendeltek el. Ez lehetőséget ad arra, hogy bárkit igazoltassanak, indokolt esetben pedig a ruháját, autóját, táskáját átvizsgálják. Kordonzár is lesz a Múzeum kert, a Kossuth tér és az Erzsébet tér környékén. Az intézkedések során Tóth Gábor szerint a rendbontások megelőzésére koncentrálnak. A „végigkövethetőség és a megfelelő dokumentáltság érdekében” a rendőrök külön előállító csoportokat hoztak létre, amelynek egyes tagjai kamerával rögzítik és írásban dokumentálják az intézkedéseket.
Az országban amúgy összesen 1164 ünnepséget, tüntetést jelentettek be március 15-ére, ezek tizede Budapesten zajlik majd. Gyurcsány Ferenc nem mond szabadtéri beszédet, a miniszterelnök este zárt ajtók mögött, a Művészetek Palotájában, a március 15-ei díszelőadás alatt szónokol majd, és adja át a fiatal tehetséges alkotóknak most alapított kitüntetéseket. Az állami rendezvények szombat reggel fél 10-kor, a Kossuth téren kezdődnek zászlófelvonással és koszorúzással. A Múzeumkertben 11-től tartják a hivatalos állami megemlékezést, amelyen tavaly még Gyurcsány Ferenc kormányfő is részt vett, idén azonban nem lesz ott. A kormány nevében egyáltalán nem hangzik el szónoklat. Amúgy az állami ünnepségekre összesen 141 millió forintot költenek. Budai Bernadett kormányszóvivő szerint a programok megtervezésekor arra törekedtek, hogy az méltó legyen az 1848-as forradalom és szabadságharc 160. évfordulójához.
A Fidesz a budapesti Erzsébet híd pesti hídfőjénél tart nagygyűlést „Igen! Magyarország győzött!” címmel. A gyűlés délután háromkor kezdődik, és beszédet mond majd Orbán Viktor pártelnök, Kósa Lajos debreceni polgármester, és Jókai Anna Kossuth-díjas író is.
Tüntetni vagy megemlékezni a főváros sok más pontján is lehet majd. A Magyar Önvédelmi Mozgalom nevű szervezet honlapján Budaházy György hív „minden hazája jövőjéért aggódó magyart” a Blaha Lujza térre 17 órára, hogy „befejezzük végre, amit 2006-ban elkezdtünk”. Két motoros felvonulást is bejelentettek a rendőrségen - az egyiket a Goj Motorosok, a másikat a Nemzeti Érzelmű Motorosok szervezik.
Magyarellenes felvonulás lehet szombaton Kolozsváron
Tiltakozik a Pro Európa Liga emberjogvédő szervezet egy Kolozsváron, március 15-re engedélyezett magyarellenes tüntetés miatt. A szervezet elégedetlenségének adott hangot azzal kapcsolatosan, hogy a polgármesteri hivatal engedélyezte, hogy a szélsőséges nézeteiről ismert Új Jobboldal nevű, román nacionalista szervezet a város magyarságának március 15-i ünnepsége alatt szervezzen felvonulást. Szerintük a megmozdulás a magyar közösség ünnepe ellen irányul, egyben pedig provokáció az etnikumok közötti harmónia ellen.A március 15-én szervezett kolozsvári magyar megemlékezésekkel párhuzamosan a sokak által fasisztának is titulált Új Jobboldal „a magyar szeparatizmus ellen” szervez felvonulást több helyszínen. A szervezet szerint a megmozdulással a román alkotmány első cikkelyét is támogatják, amely szerint „Románia szuverén és független, egységes és oszthatatlan nemzetállam”. Ugyanezen célokkal, Bukarestben is tüntetést szerveznek.
A március 15-én szervezett kolozsvári magyar megemlékezésekkel párhuzamosan a sokak által fasisztának is titulált Új Jobboldal „a magyar szeparatizmus ellen” szervez felvonulást több helyszínen. A szervezet szerint a megmozdulással a román alkotmány első cikkelyét is támogatják, amely szerint „Románia szuverén és független, egységes és oszthatatlan nemzetállam”. Ugyanezen célokkal, Bukarestben is tüntetést szerveznek. Az állami rendezvények szombat reggel fél 10-kor, a Kossuth téren kezdődnek zászlófelvonással és koszorúzással -->