SZOLJON
Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei hírportál
október 5., szombat
Nem fordul elő gyakran – főképp az elitsorozatban ritka eset –, hogy két olyan csapat is vereséget szenvedjen, amelyet jóval magasabb polcon jegyeznek a legyőzőjénél.
Egyre több kis csapat tűnik el a süllyesztőben.
Az előző sorozatban sokakat elkápráztatott a nemzeti együttes, amely parádés játékkal 4-0-ra (!) tudott nyerni az angolok ellen Wolverhamptonban, és Lipcsében a németeket is legyőzte 1-0-ra.
Manuel Neuer nem csak egyszerűen kapus volt. Ő volt az a játékos, aki újradefiniálta a kapusposzt fogalmát.
A pályán vettek elégtételt a sérelmekért.
Szoríthatunk, izgulhatunk azért, hogy sok-sok világcsúcs dőljön meg Párizsban.
És, mint tudjuk, evés közben jön meg az étvágy…
Voltak szép pillanatok, és voltak kevésbé szépek, de ha visszapillantunk az elmúlt két hétre, akkor azt mondhatjuk, hogy ez így volt kerek, egész.