ABÁDSZALÓK/SZOLNOK

2017.12.12. 13:53

Felmentették az alvó nővérét késsel összekaszaboló szalóki fiút – elmegyógyintézetbe küldik

A Szolnoki Törvényszék 2017. december 11-én büntethetőséget kizáró okból jogerősen felmentette az ellene védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt emelt vád alól, egyben kényszergyógykezelését rendelte el annak a 18 éves kóros elmeállapotú fiúnak, aki egy tavaly nyári reggelen abádszalóki házukban többször arcon és tarkón szúrta alvó nővérét.

Az eset 2016. június 27-én reggel 8.00 óra körül történt. A fiatal nő az abádszalóki házban hason fekve aludt, amikor az akkor 17 éves öccse bement a szobába és egy hozzávetőlegesen 30 cm hosszú késsel többször tarkón, illetve arcon szúrta és ököllel is megütötte – tudta meg a Szoljon.hu a Szolnoki Törvényszék Sajtóosztályának közleményéből.

A cselekményét akkor hagyta abba, amikor a szomszéd szobában tartózkodó legidősebb testvér a dulakodás hangjaira húga segítségére sietett, belépett a szobába és öccsére kiáltott: „hagyd abba!”.

Ezután a zavarodott fiú a szobájába zárkózott, ahol késsel öngyilkosságot kísérelt meg.

A fiatal nő túlélte a támadást, de arcán és tarkóján 8 napon túl gyógyuló szúrt, metszett sérüléseket és szintén 8 napon túl gyógyuló szemüregcsont- és csuklótörést szenvedett.

A fiatalember túlélte az öngyilkossági kísérletet: a saját nyakán és bal keze csuklóján maga által metszett sebek 8 napon belül gyógyuló könnyebb sérülésnek minősültek.

Az ügyben 2017. február 17-én emelt vádat a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség, aki vádiratában a fiú felmentését és kényszergyógykezelése elrendelését indítványozta.

A Szolnoki Törvényszék kevesebb mint tíz hónappal később, 2017. december 11-én hozott jogerős ítéletet az ügyben.

A döntés szerint a vádlott súlyos személyiségzavara elérte a kóros elmeműködés szintjét, amely képtelenné tette őt cselekménye következményeinek felismerésére, illetőleg arra, hogy e felismerésnek megfelelően cselekedjen, ezért a bíróság felmentette az ellene emelt vád alól.

Figyelemmel azonban arra, hogy a bíróság álláspontja szerint tartani kell attól, hogy a jövőben is hasonló, erőszakos cselekményt fog elkövetni, a vádlott kényszergyógykezelését rendelte el.

A kényszergyógykezelés végrehajtása az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben történik, amely egy zárt jellegű országos feladatkörű büntetés-végrehajtási intézmény.

A beteg a bíróság jogerős ítéletével elrendelt intézkedés hatálya alatt áll, ezért köteles eltűrni, hogy személyi szabadságától megfosszák.

Az intézetet csak gyógyítása érdekében és orvosilag indokolt esetben, felügyelettel hagyhatja el. Az intézkedés határozatlan tartamú, így akkor kell megszüntetni, ha annak szükségessége már nem áll fenn.

Borítókép: Illusztráció

Forrás: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!