2024.05.09. 11:25
Fontos iratoknak veszett nyomuk a Jászkunságban, nagy felfedezések előtt állhatunk
Egy-egy eltűnt irat hátterének elemzésekor is felbukkanhatnak történelmi jelentőségű tények, információk.
Történelmi iratok pusztulásának körülményeit vizsgálja Mucsi László, a vármegyei levéltár főlevéltárosa. A szakember a jászkunsági dokumentumok múltját, és azok eltűnésének hátterét elemzi, amelyek gyakran izgalmas felfedezésekhez vezetnek. Mint mondja, a Jászkunság viszontagságos történelmében csak kevés dokumentum maradt ránk a régmúltból, a hányattatott időszakok miatt a török korból is alig ismerünk írott forrást.
Ám nemcsak ebben a korszakban, de a 20. században is számos esemény miatt jó néhány jelentős irattal szegényebbek lettünk. Kevesen tudják, hogy az 1919-es román megszállás nem csupán Szolnok neves épületeiben, de megannyi helytörténeti jelentőségű oklevélben is súlyos károkat okozott. Ugyanez igaz az 1950-es évekre, amikor pedig szervezett formában pusztították letűnt korok iratanyagát.
Szoljon podcast
- Kevés nő lép erre a férfias pályára: így lett helikopterpilóta Hajdu Dorinából
- Mit tartogat az ötvenesek számára a pályaelhagyások kora? – Szakembert kérdeztünk
- Ritka kincsekre csaptak le a gyűjtők a szolnoki régiségvásáron – galériával, videóval
- Generációk óta hordozott sebek gyógyulhatnak a családállítás során Kis Anita szerint
- Ecseki Nándor egy labdára éhes párost szeretne látni az olimpián