Közélet

2007.11.19. 14:54

Gyorshír: bezárják az ország második legnagyobb cukorgyárát!

Információink szerint bezár a szolnoki Cukorgyár. Ma délelőtt az üzem dolgozóit már értesítették róla, ám hivatalosan csak a negyed 3-kor kezdődött, jelenleg is tartó munkásgyűlésen jelentik be a megszűnést - értesültünk a cég egyik munkatársától.

Bugány János

Információink szerint bezár a szolnoki Cukorgyár. Ma délelőtt az üzem dolgozóit már értesítették róla, ám hivatalosan csak a negyed 3-kor kezdődött, jelenleg is tartó munkásgyűlésen jelentik be a megszűnést - értesültünk a cég egyik munkatársától. A neve elhallgatását kérő dolgozótól megtudtuk, hogy teljesen váratlanul érte őket a döntés, ugyanis az itteni, a kabai után az ország második legnagyobb és legkorszerűbb cukorgyára. Éppen ezért, bár arra lehetett számítani, hogy a német tulajdonos valamelyik hazai üzemét bezárják a közeljövőben, a szolnokiak egészen máig meg voltak róla győződve, hogy nem ők lesznek a leépítés szenvedő alanyai.

Informátorunk állítja, a döntés szakmailag nem indokolható, hiszen a bezárás által fenyegetett, ám ily módon megmenekülő szerencsi vállalat kisebb kapacitású, nem rendelkezett hasonló cukorsilóval, mint amelyet kétmilliárd forintból 2004-ben adtak át Szolnokon, és gyengébb minőségű végtermék előállítására képes. A feltételezések szerint a szolnoki gyár megszűnésének hátterében a szerencsiek lobbitevékenysége áll, nevezetesen: a német anyacég helyi vezetői és a térség országgyűlési képviselői sikerrel jártak közbe Gráf miniszternél, az ottani üzem életben tartása érdekében.

Ezzel Szolnokon 105 fő állandó, és 58 kapmányidőszakban foglalkoztatott cukorgyári dolgozó válik hamarosan munkanélkülivé. "Eszméletlen nagy a felháborodás!" - fogalmazott a közhangulatról a Szoljon.hu-t tájékoztató dolgozó.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!