Közélet

2008.10.02. 16:47

Már nem épül, csak szépül a tér

Immáron véglegesnek tekinthető, hogy a szolnoki Kossuth tér belvárosi rehabilitációja befejeződött. A lakosság ugyan már év elején — tulajdonképpen az újévi rendezvényen — birtokba vette a megújult teret, azonban a közelmúltig még látványosan zajlottak, s ha szükséges, még továbbra is zajlanak a kivitelezők hiánypótló és garanciális munkálatai.

Mészáros Géza

A Kossuth tér átépítése a hozzá kapcsolódó beruházásokkal — a városi körforgalmaktól kezdődően, az Ady E. úti lámpás kereszteződések kialakításán keresztül, a tiszaligeti átkelőhely megvalósításáig — közel 1,8 milliárd forintba került. Ebből az Európai Unió és a magyar állam mintegy 1 milliárd forintot biztosított. A tér tulajdonképpen folyamatosan fejlődik szobrokkal, dísznövényekkel, egyéb műtárgyakkal is.

Fodor György, a Kossuth tér átalakításának projektmenedzsere elmondta, a tér kivitelezésével megfogalmazott minőségi kifogások kezelése, a garanciális javítások folyamatosak — a kivitelező ebben partner. A közelekedés jellegű beruházásokra a leghosszabb, akár tíz év a garancia.

A projektmenedzser rámutatott: a szakhatóságok részéről felmerült, hogy az Eötvös téri buszmegálló hosszát meg kell növelni. Erre a szerződést már megkötötték. A forgalomba helyezési kérelmet már beadták, remélhetően heteken belül az eljárás befejeződik és megkapja a város a végleges forgalomba helyezési engedélyt. Ez azért fontos, mert az utolsó kifizetési kérelem — amely mintegy 180 millió forint — teljesítése ehhez van kötve. Tehát az uniós támogatásból 180 millió forintot csak a végleges forgalomba helyezési engedély birtokában kaphat meg a város.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!