Közélet

2009.02.25. 07:57

A Cozma-ügy miatt is a város szándéka mellé álltak a romák

Bár Szolnokon tavaly ezerrel kevesebb bűncselekmény történt, a rendőrség irányításával megelőző jellegű járőrszolgálatot — a polgárőrséggel és a közterületfelügyelettel közösen — indítottak hétfőn a frekventáltabb területeken. A helyi romák is támogatják a város közbiztonságot növelő szándékát. A szolnoki cigány kisebbségi önkormányzat elnöke szerint a döntésben közre játszott a Cozma-ügy is.

Munkatársainktól

Ez azt jelenti, hogy a hét mindegyik napján az esti és éjszakai időszakban két járművel, 5-10 fős létszámmal járőröznek a legproblémásabb területeken.
— A polgármesteri hivatal kezdeményezésére közbiztonsági egyeztető fórumon tekintettük át a megyeszékhely közterületi rendjét, közbiztonsági helyzetét — mondta el Bajári Attila alezredes, szolnoki rendőrkapitány. — Ennek kapcsán hoztuk ezt a megelőző intézkedést. Szükségesnek tartottuk a közterületek plusz erőkkel történő megerősítését, hogy ezáltal is nőjön az állampolgárok szubjektív biztonságérzete, valamint hogy megelőzzük az erőszakos, garázda jellegű bűncselekményeket. Egyébként 2008-ban a rendőrkapitányság jó évet tudhat maga mögött. Tavalyhoz képest Szolnokon ezerrel csökkent a bűncselekmények száma, ám sajnos az erőszak felé történt elmozdulás.

Bajári Attila hozzátette, hogy továbbra is szükséges a szórakozóhelyek, különböző vendéglátóegységek, valamint azoknak a területeknek az ellenőrzése, ahol nincs körzeti megbízott. Így a Csallóköz utcában, az Ipartelepnél és a Mester úton és térségében. Ott ahol van körzeti megbízotti státuszuk, de az a létszámhiány miatt üres, megpróbálják átcsoportosítással minél hamarabb betölteni. Az alezredes elmondta azt is, hogy a továbbgondolkodást az hívta életre, hogy a szolnoki kapitányság 14 százalékos, 36 fős létszámhiánnyal — elsősorban a végrehajtói állomány terén — küszködik. Ezért már tavaly is keresték azokat a lehetőségeket pályázatok, együttműködések útján, hogy még több embert tudjanak a közterületekre vezényelni.

Kovács Károly, a Szolnoki Polgárőrség szolgálatvezető elnökhelyettese kérdésünkre elárulta, hogy ők is üdvözlik az elképzelést, ám mivel egyelőre még szervezési gondjaik akadnak, nem tudta megmondani, hogyan tudják kivenni a részüket a járőrszolgálatból.

Országosan is példaértékű kezdeményezést indít útjára Szolnok városa

A közbiztonság javításáért a rendőrség, a polgárőrség, a közterület-felügyelet, valamint a cigány származású szolnokiak közösen dolgoznak a jövőben.
— Mindannyian tudjuk, hogy a magyar és cigány lakosság együttélése komoly feszültségekkel terhelt — mondta sajtótájékoztatóján Szalay Ferenc polgármester. — Ezt a helyzetet érezhetően rontotta a veszprémi sportolókat ért támadás. Pontosan emiatt gondoltuk úgy, mi mindent megteszünk itt Szolnokon azért, hogy ez ne fordulhasson elő nálunk.
Szolnok város vezetése a megyeszékhely közbiztonságának javítása, a polgárok biztonságérzetének növelése érdekében egyeztetett a meghatározó roma családokkal, valamint megyei- és a városi rendőrkapitányság vezetőivel, a vízirendőrséggel, illetve a közterület-felügyelet és a polgárőrség képviselőivel. A megállapodás értelmében Szolnokon február 23-tól este héttől reggel hatig polgárőrökkel és közterület-felügyelőkkel megerősített járőrszolgálatok vigyázzák a város rendjét. Külön figyelmet kapnak bizonyos területek, így az iskolák környéke, terek, parkok, temető környéke, valamint a romatelepek.
Az akció sikerét segítik a romák is, a polgárőrség soraiba például igyekeznek több cigány származású szolnokit is delegálni.

A város további biztonságát erősítendő, keresik a lehetőségét további körzeti megbízotti irodák felállítására, s Szolnok város önkormányzata lehetőségei szerint segíti azok létrejöttét.
— Természetesen a terveinknek lesz anyagi vonzata — folytatta Szalay Ferenc. — Ennek megfelelően a Szolnok Közbiztonságáért Alapítvány költségvetését 500 ezer forinttal megemeltem, ne legyen akadály a plusz benzin, illetve a túlóra. Ez az első időszakban biztosan fedezi a költségeket.

Az eddig kitűnőre vizsgázott belvárosi térfigyelő rendszer további bővítését is tervezi az önkormányzat, kérte a polgármester a rendőrség szakmai javaslatát, mely területeken érdemes kamerákat telepíteni közterületek megfigyelésére.
Másrészt a napokban Szalay Ferenc szolnoki polgármester tanácskozásra hívta a város meghatározó szerepű roma családjainak vezetőit, valamint Farkas Flóriánt, a Lungo Drom országos vezetőjét is. Abban minden jelenlévő egyetértett, hogy szükség lesz egy roma polgárőrséget létrehozni, amely a rendőrséggel karöltve tudja biztosítani a problémás területek rendjét, egyben elejét venni a romák és nem romák közti feszültségnek.

Roma polgárőrök jelennek meg Szolnok utcáin

— Nem tudom, hogy az országban van-e hasonló kezdeményezés. Mi azonban példaértékűnek szánjuk az együttműködést az rendőrséggel, a polgárőrséggel és az önkormányzattal — mondja a szolnoki cigány kisebbségi önkormányzat elnöke. Kozák Ferenc kifejtette: két részből áll az összefogás. Egyrészt 8 ,10, 12 roma polgárőr is megjelenik a megyeszékhely utcáin. Nem különálló szervezetről van szó. Ők a városban már működő polgárőséghez csatlakoznának és nem cigányokkal járőröznének együtt. Elsősorban a pletykafaluban, a Tesco, a Vasútállomás, a piac, a discók és más szórakozóhelyek környékén. Másrészt kialakítanának egy közvetítői, kapcsolattartó hálózatot. Ebbe olyan roma családokat vonnának be, amelyeket elfogad egy adott közösség. Olyan személyeket vonnának be, akikre hallgat a környezetük. Ezek a családok a kisebbségi és a települési önkormányzattal, valamint a rendőrséggel működnének együtt. Segítségüket pedig elsősorba akkor kérnék, ha valamilyen komolyabb probléma alakul ki, például két cigány család között támad ellentét.

S hogy miért van minderre szükség? Kozák Ferenc szerint a megelőzést szolgálják ezek a lépések. A kisebbségi elnök szerint Szolnok bűnügyi statisztikája jó, de szeretnénk még jobbá tenni. De nem tagadta, hogy a döntésben közre játszott a Cozma-ügy is.
— Az országos médiumok felfújták ezt az ügyet. Emiatt pedig növekedett a feszültség a cigányok és nem cigányok között. Mi pedig azt szeretnénk, hogy békébe éljünk továbbra is egymás mellett — fogalmazott Kozák Ferenc.

Kenderesen városőrséget állítanának fel

Kenderesen évek óta nem sikerül megszervezni a mezőőrséget. Néhány fős polgárőrség van ugyan, egy városrészen pedig  őrszolgálatot tartanak a lakók. A város jobb közbiztonsága érdekében — hiszen mint a közelmúltban honlapunkon is foglalkoztunk vele, egyre több a lopás a városban — az önkormányzat úgy határozott, hogy felállítja a hivatásos városőrséget. Ehhez a munkaügyi központtól igényel a város támogatást.

Tizenkét fő látná el Kenderes és Bánhalma területén ezt a munkát. A polgármesteri hivatalon belül Majzik József közterület-felügyelőhöz tartoznak majd. A városőrök kiválasztása most van folyamatban. Munkájuk huszonnégy órás lefedettséget fog jelenteni a településen. Alkalmanként a rendőrséggel közösen is szerveznek majd szolgálatot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!