Közélet

2011.12.19. 15:49

Ez a harc lehet a végső

Kun Béla, Lenin, Vörös Hadsereg, Ságvári Endre, Szamuely Tibor, Münnich Ferenc, Vörös csillag, November 7., Mező Imre, Munkásőr — róluk a mai napig megyénkben is utca van elnevezve.

Baranyi György

Mind olyan személyek és jelképek, amelyek egy bukott korszak, a kommunizmus ideológiájához kapcsolódnak. Ám ők számos településen még kitartanak, bár a rendszerváltozás után többször próbálták átnevezni ezeket az utcákat (jobb esetben, mert volt, ahol erre még csak erőfeszítést sem tettek), eddig eredménytelenül.

Jövőre azonban véget érhet a szereplésük. Az új helyi önkormányzatokról szóló törvény kimondja majd, legalábbis a  javaslatot beterjesztők reménye szerint, hogy közterület és közintézmény nem viselheti olyan személyek nevét, akik a 20. századi totalitárius rendszerek megalakításában vagy fenntartásában szerepet vállaltak. Több mint húszéves probléma végére kerülhet így pont. S egyben becsukódik az a nem is olyan kiskapu, amelyben mindig arra hivatkoztak, hogy a lakosság kérésére nem lehet megváltoztatni ezeket az utcaneveket. Merthogy a lakóknak anyagi terhet jelent, ha okmányaikban, irataikban át kell vezetni az új utcanevet. Ugyanis a törvényjavaslat tartalmazza az általános illetékmentességet, ha éppen emiatt kell hatósági igazolványt kicserélni.

Az egyik „kedvencem” Martfű volt, ahol Lenin nevét viselte az egyik legforgalmasabb út, fontos intézményekkel. Ám végre odalett a kommunista vezér itteni „dicsfénye”: a képviselő-testület döntése alapján új nevet kapott az út, s immár Gesztenye sornak hívják. Ha lassan is, de megtört a jég. Most már tényleg ez a harc lehetne a végső...

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!