Közélet

2013.12.30. 15:12

A vörös kakas félelme

"...Egy pernyeszál tűzvészt csinál..." – írta egy régi költő ellenségeinek szóló dühös versében, s fenyegető figyelmeztetése ma is időtálló.

SZ.I.

Felmehettünk közben a Holdra, kipróbálhattuk egymáson az atom pusztító erejét, de máig a bárhol felbukkanó vörös kakas jelenti a legnagyobb veszélyt számunkra. Például a gyöngyösiek sokat tudnának mesélni az erejéről, mert a város közel száz éve égett le egyetlen, a helyi kórház mosodájából kipattant szikrától, de Szolnok sem panaszkodhat. Eddigi története során több, mint tízszer kapott lángra, s csak remélhetjük, hogy vége a látványos sorozatnak.

A tűzcsinálásban tanúsított emberi találékonyság csodákra képes. A jobb sorsra érdemes adventi koszorú gyertyáitól az eldobott csikken át a bedugva felejtett vasalóig bármi okozhat tűzvészt. Sőt, még egy vízzel teli üvegkancsó is okozhat meglepetést. Az utóbbi nem vicc, mert megtörtént. Az asztalon álló edény által összegyűjtött napsugaraktól kapott lángra az alatta levő terítő, bizonyítva, hogy a vízzel nem csak oltani, de kellő találékonysággal csinálni is lehet tüzet. Ráadásul még nem is beszéltünk a szándékos gyújtogatásokról, ami ma sem ismeretlen fogalom. Legfeljebb sajnálatos módon nem büntetik olyan keményen, mint amire rászolgálna az, aki képes a lángok veszélyes fegyveréhez nyúlni.

Egyszóval érdemes a vörös kakassal vigyázni, mert csípős jószág. Ha felébred csak a tűzoltókban bízhatunk, akikre nagyon ráillik egy angol miniszterelnöknek a Szigetországot megvédő pilótákról szóló mondása: „Nagyon sokan nagyon sokkal tartozunk nagyon kevés embernek!"

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!