Kéretlen szívességek

Akik jobbára nem útbaigazítást kérnek tőlük vagy a pontos időt szeretnék tudni, még csak nem is kérdőív kitöltésére kérik őket. A „szólongatók” többsége adományt gyűjt. Persze nem a hagyományos módon, hiszen változnak az idők és ezzel együtt a módszerek is.
Míg korábban egyszerűen és egyenesen száz vagy kétszáz forintot kértek, ma már ennél jóval furcsább helyzetekkel szembesülhetünk. A minap a szolnoki utcákon sétálva egyik gyanútlan ismerősöm kezébe nyomtak egy kis apróságot. Nem akarta elfogadni, de a fiatalember erősködött, hogy ajándékba adja. Megköszönvén az egyébként mutatós holmit, a hölgy sietve búcsúzni készült.

Az ismeretlen azonban még további pár percnyi türelemre intette, majd rögtön rá is tért a lényegre: adományt gyűjt és az „ajándékért” cserébe felajánlana-e ismerősöm pár száz forintot? A hölgy keserű szájízzel bár, de kénytelen volt visszaadni a nem sokkal korábban ajándékba kapott árut, ugyanis nem volt nála aprópénz. A válasz egy fintor volt a korábban szélesen mosolygó, pár perccel korábban még kedves idegentől. Mondani sem kell: ismerősöm kissé átejtve érezte magát.

Persze ilyen és ehhez hasonló esetek szinte mindenkivel történtek már és való igaz, nem lehet általánosítani. Az ember szívesen ad, ha van miből. Viszont kérni is lehet tisztességes és egyenes módon, mellőzve a furfangos módszereket. Hiszen ezek, amellett, hogy elveszik az emberek kedvét az adakozástól, még rossz érzést is hagynak maguk után.