Közélet

2013.12.03. 10:45

Szeretet a doboz mélyén

Elégedetten járt fel, s alá a szobában új téli cipőjében ismerősöm ötéves fia, Koni. Új lábbelije kiemelt helyet kapott a cipősszekrényben, arra várva, hogy leessen a hó és „útra keljen” a lelkes gyerkőccel.

Rimóczi Ágnes

Christmas magic gift box, happy family mother and baby

Fotó: Getty Images/iStockphoto

Aki most azonban még másért lelkesedett. „Anya, a cipősdobozba tegyünk csokit, mellé a piros kisautómat, és vigyük el Robikának!” Robika Koni ovistársa, a legjobb barátja. De Robikának nincsen kis piros autója, és csokit is nagyon ritkán kap a szüleitől.


Elégedetten járt fel, s alá a szobában Koni, kezében a cipősdobozzal, benne a kis piros autóval és néhány szelet csokival, pár szem gyümölccsel. Édesanyja pedig könnyekkel a szemében figyelte, ahogy az ötéves gyermeke fáradhatatlanul igazgatta a doboznyi ajándékot, s izgatottan tervezgette, hogy mikor adja át barátjának, Robinak a meglepetést.
Elégedetten hallgattam ismerősöm szavait. Mert nem csak óriási örömmel, hanem valóban elégedettséggel töltött el, hogy vannak családok, ahol már egy ötéves gyerek is önzetlenül gondolkodik és segíteni akar. Szerencsére sokan akarnak segítséget nyújtani. Bizonyítja mindezt az a tengernyi támogató akció, kezdeményezés, mellyel, ilyenkor karácsony táján rászorulókon, szegényeken segítenek.

Bevallom, én talán ezért szeretem leginkább a karácsonyt. Jó látni, hogy ilyenkor legtöbben jobban megnyitják szívüket, s akik megtehetik, gondolnak azokra, akik hiányt szenvednek valamiből. Előbbieknek élethosszig tartó öröm az ajándékozás, utóbbiaknak felejthetetlen boldogság, hogy vannak olyanok, akikre számíthatnak. Mert kapni jó, de adni legalább annyira nagy öröm...

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!