Közélet

2017.04.26. 10:30

Tájházat alakítanának ki

A Vehiculum-ház nevet viselő múzeum melletti ingatlant nemrégiben vásárolta meg az önkormányzat, hogy abból a jövőben tájházat alakítson ki.

J. Zs.


A sok tíz évvel ezelőtt épült parasztház megőrizte a környék hagyományos építészeti stílusát, így kiválóan alkalmas lenne tájháznak.

[caption id="" align="aligncenter" width="600"] Molnár Melinda mutatja a tájház épületét Fotó: Joó Zsuzsa
[/caption]

Molnár Melinda, a Besenyszögért Alapítvány munkatársa és egyben a Vehiculum-ház tagintézmény igazgatója elmondta, a besenyszögi gyűjteménynek a múzeum ad helyet, de a sok tárgy már kinőtte régi „otthonát”, ezek egy részét a szomszédos, leendő tájházba vinnék át.

Mindezek mellett egy kiskertet is kialakítanának a portán, ahol zöldségféléket termelnének meg. Ezeket majd a gyerekekkel közösen dolgoznák fel: savanyúságot készítenének belőlük.

A település fontosnak érzi a régi hagyományok, szokások megőrzését, így azt tervezik, egy tyúkólat is felépítenek a majd százéves ingatlan mögött, természetesen szintén hagyományos építészeti technikával. Itt aztán nemcsak felnevelnék a csirkéket és más szárnyasokat, hanem ültetnének is tyúkokat.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!