JÁSZKISÉR

2017.09.17. 18:45

Reformáció: az 500 éves jubileumra tartottak emlékülést – Galéria

A reformáció elindításának 500 éves jubileuma tiszteletére tartottak pénteken emlékülést. Az önkormányzat és a Jászkisériek Baráti Egyesülete közös rendezvényének a művelődés háza adott otthont.

A program főszervezője, Gubiczné dr. Csejtei Erzsébet köszöntötte a megjelenteket, később felidézte a város, illetve a jászkiséri református gyülekezet történetét. Pócs János országgyűlési képviselő beszédében rámutatott, hogy a keresztény egyházak között már hosszú ideje elcsitultak a viszályok, kölcsönös tisztelettel fordulnak egymás felé.

Dr. Takaró Mihály irodalomtörténész szerint az 1517. október 31-én megkezdődött reformáció bizonyos értelemben a mai napig tart. A reformáció által közvetített legfontosabb alapértékként tekinthetünk a nyitottságra, a tudásvágyra és az igazság keresésére, fogalmazott.

Ötvös Nagy József ötvösművész a reformáció ötvösművészetéről tartott előadást, Dinnyés József pedig a Huszár Gál énekeskönyvet mutatta be.

A rendezvény keretében Jászkisér Város Posztumusz Díszpolgára címet adományoztak Juhász Zsófia református lelkész számára, az elismerést hozzátartozói vehették át. Görcsös Éva bemutatta a Juhász Zsófiáról elnevezett református szeretetotthon tevékenységét.

B. Cs.

Ezek is érdekelhetik