JÁSZSÁG

2017.09.05. 17:35

Rekordokat döntöttek a jászsági fürdők idén nyáron

Jóval több vendég érkezett idén nyáron a jászsági strandokra, mint egy évvel korábban. Sőt, volt, ahol az elmúlt másfél évtized legjobb szezonját zárhatták az ősz beköszöntével.

Forrás: Shutterstock

Az utóbbi másfél évtizedben soha nem volt annyi fürdővendég Jászárokszálláson, mint az idei szezonban. Telek Pál, a városi strand vezetője lapunknak elmondta, hogy a látogatók száma mostanra meghaladta az utóbbi évek rekordját jelentő, 2015-ben regisztrált 52 ezres látogatószámot.

– A strandunk még nem zárt be szeptemberre, de a szezonnak egyértelműen vége van – mondta.

– Egyelőre a lakosság komfortérzetének növelése érdekében még nyitva vagyunk, hogy ha lesz még jó idő ebben a hónapban, akkor a helybéliek számára meglegyen a fürdőzés lehetősége.

Forrás: Shutterstock

– Ilyenkor még arra is van esély, hogy az iskolás csoportok veszik igénybe a medencéket testnevelésórákon. Októberben zárjuk be a létesítményt a következő szezonig – tette hozzá.

A fürdővezető ez alkalommal is megerősítette, hogy a kedvező időjárás mellett főleg az járult hozzá a vendégszám növekedéséhez, hogy május derekán átadták a strandfürdő új gyermekmedencéjét. Ez rengeteg olyan kikapcsolódni vágyót vonzott a strandra, akik eddig nem látogatták az árokszállási létesítményt.

A nyugodt kikapcsolódás lehetőségét Jászszentandráson is sokan kihasználták. Morvai Zoltán, a helyi termálfürdőt és kempinget üzemeltető Andrástermál Kft. ügyvezető igazgatója kiemelte, hogy nem csak a hétvégék, a hétköznapok is komoly látogatószámot hoztak az idén.

– Úgy tűnik, azok, akik fürdőzni szerettek volna, nem várták meg a sokszor hűvösebb időt hozó hétvégéket. Nem egy alkalommal a hét utolsó napjait idéző hangulatot, érdeklődést tapasztalhattunk a hétköznapokon is – tette hozzá az ügyvezető.

Honlapunk érdeklődésére elmondta, hogy a tavalyinál egyértelműen többen keresték fel a strandfürdőt, a kemping pedig százszázalékos telítettséggel üzemelt szinte a teljes szezonban.

– Az elmúlt évek látogatószámait vizsgálva, idén augusztusban a szokásosnál jóval kedvezőbb forgalmat teljesítettünk – mutatott rá Tótin Lóránt, a városi Tölgyes Strandfürdő és Kemping vezetője.

A fürdőben tapasztalható tisztaság, a családias hangulat, a kiváló vízminőség egyértelmű vonzerőt jelentett ebben az évben is.

A létesítmény nem zárta be a kapuit, még reménykednek abban, hogy lesz ebben a hónapban is néhány napsütéses időt hozó kellemes nap, amikor még sokaknak kedve támad egy kis fürdőzésre az igazi ősz beköszönte előtt.

A kemping kihasználtsága egyébként Jászapátin is erős volt, az egész szezont tekintve összesen kilencven százalék körüli volt a szálláshelyek, illetve a sátorhelyek feltöltöttsége.

Banka Csaba

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!