Elképesztő történet: Kijevben szolgált az abonyi katona az atomrobbanáskor

– A robbanás idején csoportommal együtt éppen buszon ültem, hogy a kijevi pályaudvarról Magyarországra folytassuk utunkat. Akkor egy ideig semmit sem érzékeltünk az eseményekből, teljes csend honolt a kijevi éjszakában... – avatott be a nyugalmazott ejtőernyős, akit a csernobili katasztrófa idején katonai feladatok ellátása céljából vezényeltek az ukrán fővárosba.

– Csupán néhány napig tartózkodtunk Magyarországon, május harmadikán azonban vissza kellett térnünk a nagyvárosba – folytatta az egykori veterán, akinek a katasztrófához kötődő első különös élménye, hogy egy szinte teljesen kiürült vasútállomásra érkezett.

– Se egy gyerek, se fiatalok, ez volt az első furcsaság, ami fogadott engem és katonatársaimat. Mint kiderült, minden általános iskolást és óvodást evakuáltak a környékről – taglalta Józsi bácsi, majd szavaiba a feleség, Klárika vágott közbe.

– Megdöbbentő volt, hogy a tizennyolc év alattiak közül egy lelket sem lehetett látni az utcákon. Délre, a Fekete-tenger partjára vittek többeket.

„Nyomasztó élmény volt, de az élet ment tovább, az emberek arcán nem látszott félelem”

– idézte fel az eseményeket a hölgy.

– Óránként jöttek hozzánk, katonákhoz a vegyvédelmi szakemberek, és folyamatosan mérték a sugárzást – vette át a szót ismét Józsi bácsi, s hozzáfűzte, magas értékeket állapítottak meg.

A robbanással felszabadult porszerű, sugárzó anyag miatt a maroknyi magyar katonai misszió tagjait is előírások betartására kötelezték.

– A gyakorlótéren megszabták, hogy csak betonúton lehet járni, fűre semmi esetre sem léphetünk, cipőinket pedig rendre vegyvédelmi folyadékkal kellett lemosni – részletezte.

Nem várhatott a járművek és a lakóépületek tisztítása sem, hiszen a sugárzó anyag hamar elérte a környéket.

– Locsolóautók járták a város forgalmas helyszíneit, s vízzel lőtték a házfalakat, hogy a robbanás után felszabadult radioaktív porszerű anyagot lemossák az épületekről. A járókelőknek nem volt könnyű dolguk az utcán, mivel előfordult, hogy egy-egy vízsugár elől az üzletekbe kellett szaladniuk – mesélte a házaspár, s tovább szőtték elképesztő történetüket:

– Éppen akkoriban virágzott a hársfa is, melynek virágát sokan használták fel a környékbeliek közül. A katasztrófa hírére azonban táblákkal tiltották egyes növények felhasználását, a piacokon emellett sugárzásmérővel ellenőrizték, fogyasztható-e a zöldség vagy a gyümölcs.

– Óriási ellenőrzések indultak el, s mindeközben egyáltalán nem a hisztéria jellemezte az eseményeket, hanem az ott élők rendkívüli fegyelmezettsége, amelyet egész idő alatt tanúsítottak – árulták el.

– Emlékszem, Podol városrész piacára jártam. A szerencsétlenség után minden árura rá volt írva a beazonosíthatóság miatt, hogy pontosan honnan is származik. Ami a katasztrófa környékéről érkezett, azt azonnal megsemmisítették – emlékezett a katona.

– A legmegdöbbentőbb talán a korai érzés volt, hogy a kezdetekkor senki sem gondolt arra, nagy sugárdózist kaphatunk.

„Nem volt pánik, teljesen másként éltük meg az eseményeket ott, mint az emberek idehaza.”

– Azt hiszem, Magyarországon a katasztrófa híre sokkal nagyobb pánikot keltett, mint Kijev környékén. Megdöbbenést érzékeltünk, de semmi mást – tudtuk meg Klárikától.

Egy hétre kiutazott hozzá

Józsi bácsi a katasztrófát követően hívta meg Kijevbe feleségét.

– Azt mondták neki a munkatársai, „meg vagy őrülve, ha arra a környékre mész”, de mindezek ellenére egy hétre kijött hozzám – beszélt párja kiutazásáról az egykori ejtőernyős.

– Az elsők között láthattuk Klárikával a televízió képernyőjén, hogyan épül a sugárzó erőműre a betonszarkofág, hogy másodpercekig(!), éles váltásokban dolgoztak a monstrumépítést segítő katonák.

– Amíg mi a képeket néztük, addig Magyarországon csak kevesen tudtak arról, milyen összehangolt munka is folyik Kijevtől alig több mint száz kilométerre – összegezték a borzongató, évtizedes eseménysorokat.

Hartai Gergely