Egy tőlünk távoli világ kultúrájába tekinthettek be a nézők

Az előadói apparátus is jelentős volt, a zenekaron kívül vegyeskar és – a második félidőben – még hat szólista is dobogóra lépett. A zeneszerző nemcsak a zene területén alkot, hanem a rajzfilmkészítésben is hazája elismert művésze, rendező – elég csak beütni a YouTube keresőjébe a nevét, és sok-sok találat jön elő pillanatokon belül.

A koncert az A BA RA KA KJA III – A föld, a víz, a tűz és az ég című darabbal kezdődött – a hármas számú, a vegyeskarral kiegészített verziót jelentette. A Caritas – Üzenet a kezdetektől című, szintén zenekarra és vegyeskarra írt művel folytatódott, szünet előtt utolsóként a Szjukumei – Sors című zongoraversenyt hallhattuk még.

Szendzsu Akira e három alkotása tulajdonképpen semmilyen japán jelleget, hangzást nem mutatott, az európai/amerikai alkalmazott zene világában mozgott – annak szélsőséges effektusaival, egyszerűsített világával, majdhogynem a szintetizátorhangzás előidézésével.

Az ütőhangszerek használata, annak mikéntje sem hozta a remélt japán zenei hatást, teljesen belesimult a kissé kommersz összességbe. A zongoraverseny, a második tétel elejének kivételével, sem mutatott nagyobb mélységeket a szerző világából.

A második félidő egy 50 perces kisopera volt, a Man-jo-su – Tízezer levél – Futakami-hegyi gyászversek a 2. könyvből. A címadó versgyűjtemény 759-ből való, és három évszázadnak több mint négy és fél ezer versét tartalmazza – igaz, ezek nem a magyar kultúrában megszokott, hosszabb alkotások, hanem közel 90 százaléka kötött, néhány jelből (nevezzük teljesen pontatlanul szótagnak) álló, pársoros alkotás, melyek szerkezete és gondolatisága az ekkoriban kialakuló önálló japán kultúra máig ható alapjait is jelenti.

A most felhangzott kisopera több hosszabb verset is feldolgozott, története egy többnejű császár halála utáni, a különböző feleségektől származó hercegek közötti utódlási harcot írt le, vagyis hogy az egyik, túlélő feleség a saját gyermekének és – régensként – a maga számára hogyan szerzi meg a trónt.

E műben már nagyon vártam a japán tradicionális zene hatását, hiszen a tárgya és a feldolgozott ősi szöveg tálcán kínálta volna ezt a megoldást. A szólókban még csak-csak fel lehetett fedezni ilyen hatásokat, azonban a zenekar és a kórus inkább Puccini világát idézte, no meg a filmzenékét.

Az nagyon jó volt, hogy a verseket kivetítették az éneklés alatt, így a történetet pontosan lehetett követni, és a japán, távol-keleti verselés gyönyörű fordulatait, gazdag lelkiségét, utalásait élvezhettük. A szólisták kiválóak voltak, a jelzésszerű öltözetben, kicsit elő is adva a darabot, a szemnek is élményt nyújtottak.

Sajnálom, hogy a koncerten a japán kultúrából nem nagyon kaptunk ízelítőt, bár akik a könnyedebb, színes alkotásokat szeretik, azok nagyon jól érezték magukat. Így a jelen lévő szerző és az előadók nagy tapsot kaptak a közönségtől.

Az est fellépői voltak

Az este előadói voltak: Jamamoto Eri – zongora; Iida Micsijo – szolprán; Tanigucsi Micumi – mezzoszoprán; Szuzuki Dzsu – tenor; Jonasiro Kej – bariton; Takeo Kajo – szoprán; Jamaszaki Taro – tenor; a Cantemus Vegyeskar (Nyíregyháza – karigazgató: Szabó Soma); Man-jo-su kórus (Japán – karigazgató: Gama Kanemi) és a Szolnoki Szimfonikus Zenekar, Izaki Maszahiro vezényletével.

Denke Gergely