FEGYVERNEK

2017.12.30. 19:49

Borzalmasan telt három fegyverneki testvér karácsonya: édesanyjuk meghalt, árván maradtak

Karácsonykor maradt árván három, tíz év alatti, fegyverneki kisgyermek, akiknek édesanyja valószínűleg epilepsziás rohamot kapott álmában és ez okozta a halálát. A gyerekek most a nagyszülőknél laknak. A legnagyobb testvér már érti, hogy végérvényesen megváltozott az életük.

Vanda és Kristóf Pataki Lászlóék házában lakik. Testvérükre, Róbertre pedig jelenleg az apai nagyszülők vigyáznak

Fotó: Fodor Orsolya

– Egyszerűen szörnyű ez az egész – kezdte a fegyverneki Pataki Lászlóné, az árván maradt gyerekek nagymamája.

– Nekünk is borzasztó, de a kicsik miatt tartanunk kell magunkat – mondta.

„Éjszaka elég rosszul alszanak, a lámpát is felkapcsolva kell hagyni”

– szólt közbe Pataki László, a kicsik nagypapája.

– Mi vettük magunkhoz a gyerekeket, nálunk laknak. Nem egyszerű ez a történet, mert az édesapjukat tavasszal vesztették el. Nem éltek együtt ugyan, de nagyon szerették őt is.

– A nagyszülők elmondták, sokat javít a helyzeten, hogy a gyerekek otthonuknak tartják ezt a házat is, mert volt időszak, mikor itt éltek az édesanyjukkal együtt. Ez nagy biztonságot ad nekik, mert így nem idegen házba kellett költözniük.

– Mint azt a nagymama elárulta, most, a téli szünetben otthon vannak napközben a gyerekek, elvannak, játszanak, de természetesen szokták emlegetni édesanyjukat. A legidősebb fiút viselte meg a legjobban a borzalom. Ő már van akkora, hogy felfogja, mi történt. – tette hozzá.

Vanda és Kristóf Pataki Lászlóék házában lakik. Testvérükre, Róbertre pedig jelenleg az apai nagyszülők vigyáznak
Fotós: Fodor Orsolya

Ahogy arról beszélgettünk, hogy élnek majd ezután, a nagymama szemébe könny szökött, látszott, hogy nagyon próbálja tartani magát a kicsik miatt, de őt is rettenetesen megviselik a történtek.

– Újra kell rendezni az egész házat, az udvart, mindent – mondta.

– A gyerekeknek kell szoba, a ruháiknak hely a szekrényben, az udvarra szeretnénk nekik hintát, trambulint. Máshogy kell berendezni ezeket, úgy, hogy a gyerekeknek a legjobb legyen.

Mint azt a nagymama elmondta, rengeteg adományt kaptak már ismerősöktől, ismeretlenektől egyaránt. Élelmiszereket, ruhákat, mosószert, játékokat, pénzt. De olyanok is akadtak szép számmal, akik kétkezi segítséget ajánlottak.

– Nagyon hálásak vagyunk minden felajánlásért – tette hozzá Patakiné.

– Rengeteget jelent, hogy ennyien próbálják megkönnyíteni ezt a borzasztóan nehéz időszakot.

A gyermekek nevelésében az elhunyt édesanya testvére, Andrea is nagy szerepet vállal. Mint elmondta, anyagilag, érzelmileg is igyekszik a lehető legtöbbet megtenni a gyerekekért, akiknek ebben a rettentően nehéz helyzetben minden segítő kézre szükségük van.

Fotós: Fodor Orsolya

Árveréssel segítene

Pataki Andrea, a gyerekek nagynénje honlapunknak elmondta, hogy Diószegi Diána képzőművész is nagyon szeretne segíteni a családnak.

Az olajfestményekkel foglalkozó művész szívesen felajánlja egy alkotását árverésre, hogy az abból befolyt összeggel támogathassa a családot. Emellett minden művésztársát összefogásra buzdítja, valamint azt is felajánlotta, hogy a gyerekek szobájának falára készít egy festményt.

Hutter Zsófia

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!