Lemezkritika

2008.05.19. 10:03

HIM: Digital Versatile Doom – Live At The Orpheum Theatre

Akár egy válogatásalbumnak is felfogható a HIM közös CD- és DVD-koncertkiadványa.

Baranyi György

A finn love metal (ahogy zenéjüket meghatározták) csapat, a HIM új kiadványát tavalyi amerikai koncertturnéján rögzítették Los Angelesben, az Orpheum Színházban, november 14-i és 15-i fellépéseik során. A HIM ekkor a Venus Doom című, legutóbbi stúdióalbumának anyagát „turnéztatta meg", és az erről készült, most megjelent DVD+CD ezért is kapta a Digital Versatile Doom címet. Az anyag tehát a Los Angeles-i koncert képi és hanglenyomata. Az igazán jól, erőteljesen megszólaló CD-n tulajdonképpen ugyanaz a műsor szerepel, mint ami a DVD-n is látható, és terjedelmi okokból csak az intro és a zárórész maradt le, illetve a Right Here In My Arms című szám (amúgy egy húzósláger ugyan, de azért még jócskán van mit hallgatni-nézni a HIM-től).

A DVD főműsora maga a koncert. A finn ötös fogat első nagy sikereit természetesen Európában érte el ezzel a sajátságos love metal stílussal, és csak utána következett az amerikai áttörés. Ám a koncert idejére már ott is sztárok lettek, így persze hogy tele volt a koncert-, jobban mondva színházterem. A nyitányban a csapat tagjai sorra érkeznek a színpadra, és az intro után, külön lépett a deszkákra maga a rajongók által már félistenként imádott Ville Valo énekes. Azt azonnal megállapíthatjuk, hogy túl sok látványelem, körítés nincs, csak a zene az, ami visz magával előre. És ez a lényeg. Persze éppen elég látványosak maguk a zenekari tagok: a félmeztelen, nagy darab, állán jókora szakállt viselő Gas, a dobos, aztán a nem kevésbé nagy darab, sapkával a fején és szinte végig terpeszben játszó Migé, a basszusgitáros és a hatalmas rastaloknikkal rendelkező Linde, a gitáros. Egyedül talán a billentyűs Emerson húzódik meg szerényebben hangszerei mögött, legalábbis kinézetre. Ville Valo sötét cuccokban lép a színpadra, kezében az elmaradhatatlan cigarettával. Amúgy elég erős láncdohányos a srác: egyik cigiről gyújt a másikra, szóval egy dohányzás elleni reklámban biztos nem lenne helye. Vagy talán ez kell ahhoz, hogy „karbantartsa" mély tónusú hangját?

Ville éneke, ha már itt tartunk, egyébként pont olyan, mint ahogy azt a lemezeken megszokhattuk tőle. Az a szívből jövő és szívhez szóló, időnként romantikus színezetű, néha sírós, máskor kemény, erős, nem egyszer már orrhangú ének, amivel mégis oly sok mindent ki tud fejezni. Amúgy túl bőven nem kommunikál a közönséggel Ville, egy köszönöm vagy a számok címének felkonferálása az összes mondandó. De nem azért teszi, mert haragudna vagy mogorva lenne, egyszerűen ilyen a stílusa. Már csak azért sem lehet mogorva, mert láthatóan élvezi a műsort a többiekkel együtt, és elég sokat mosolyog is. A csapat többi tagja pedig nagyszerűen oldják meg a feladatát, tömör, kemény, dark-metal alapot nyomva, sokszor torzított gitárszólókkal. Talán csak az a kifogásunk lehet, hogy a műsorba került számok ritmikailag elég egysíkúak, azaz középtempósak vagy annál néha kissé lassabbak, amibe akár bele is lehet aludni fáradtabb állapotban. Azért ébresztőként keményen odaüt néhány dal, mint például a Buried Alive By Love vagy a Dead Lover’s Lane, a The Funeral Of Hearts pedig jól megénekelteti a közönséget. Tökéletes műsor egyébként az egész, jól megválasztott dalsorrenddel.

Nem maradhatnak el az extrák sem a DVD-ről. Így megnézhetünk egy Ville Valo-interjút, aztán nyomon követhetjük, miként is került a HIM közelébe a seattle-i koncert előtt, során, után (backstage és egyebek) öt szerencsés rajongó valamiféle videós versenyen keresztül, és a már ilyenkor elmaradhatatlan — rajongói — fotógalériát is megkapjuk (ez esetben persze az együttes emblémájáról elnevezve Heartagram galériáról van szó, stílszerűen). A CD és a DVD igényes csomagolása, szép kísérőfüzete pedig csak tovább emeli a kiadvány értékét.
(HIM: Digital Versatile Doom – Live At The Orpheum Theatre. Kiadó: Warner)

Számlista:

CD:

1. Passion’s Killing Floor
2. (Rip Out) The Wings Of A Butterfly
3. Buried Alive By Love
4. Wicked Game
5. The Kiss Of Dawn
6. Vampire Heart
7. Poison Girl
8. Dead Lover’s Lane
9. Join Me In Death
10. It’s All Tears
11. Sleepwalking Past Hope
12. Killing Loneliness
13. Soul Of Fire
14. Your Sweet Six Six Six
15. Bleed Well
16. The Funeral Of Hearts

DVD:

1. Intro (Blood Theme)
2. Passion’s Killing Floor
3. (Rip Out) The Wings Of A Butterfly
4. Buried Alive By Love
5. Wicked Game
6. The Kiss Of Dawn
7. Vampire Heart
8. Poison Girl
9. Dead Lover’s Lane
10. Join Me In Death
11. It’s All Tears
12. Sleepwalking Past Hope
13. Killing Loneliness
14. Soul Of Fire
15. Your Sweet Six Six Six
16. Bleed Well
17. Right Here In My Arms
18. The Funeral Of Hearts
19. V.D.O.
20. Interwievs With The Band
21. HIM’s Biggest Fan Contest Entry Videos
22. Fan Club Photo Gallery

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!