A szerelem néha balalajkával érkezik, ha nem hiszi, itt a bizonyíték!

A történetük még 2004-ben kezdődött, akkoriban Kátya a híres orosz Kristall Balalayka zenekarral járta a világot, abban az évben pedig Magyarországon is felléptek.

A budapesti orosz nagykövetség ajándéka volt a fellépés, András akkor a Hozam Klubban dolgozott és ők is szerveztek orosz estet.

– Videófelvétellel tudjuk bizonyítani, hogy nem voltunk egymásnak szimpatikusak – meséli András.

– Én egy hisztis némbernek tartottam, ő pedig engem egy tudálékos okostojásnak.

Nem egy tipikus love story kezdete, az biztos, Kátya hozzá is teszi, ő bizony alig emlékszik az egészre, nem nagyon volt akkor jó kedve.

– Ámde fantasztikus koncertet adtak – teszi hozzá András.

– Kátya is csak a szünetben volt morcos, végig mosolygott. Lényeg a lényeg, annyira jól sikerült ez a koncert, hogy a következő évben is hívtuk őket, akkor én szerveztem a magyarországi turnéjukat.

– De csak az lebegett a szemem előtt, hogy na, idejön ez a tíztagú zenekar, mindenki elégedett lesz, csak ez a morcos nő nem – meséli nevetve.

– Úgyhogy szerveztem is a plusz programokat, hogy a kedvükre tegyek, lovagi étteremtől kezdve, miskolctapolcai barlangfürdőt, balatoni borászatokat, mindent, de az utolsó pillanatig az volt bennem, hogy ennek a csajnak semmi sem fog tetszeni.

– Vonattal jöttek, elintéztem, hogy a Moszkvából érkező Tisza Expressz egyenesen az első vágányra érkezzen, ott huszárzene, pálinka várta őket.

– Mondanom sem kell, az első, aki leugrott a vonatról, Kátya volt és fülig ért a szája! Na, akkor megnyugodtam, itt már semmi gond nem lehet! – meséli nevetve.

Bár Kátya erről szerényen hallgat, András arról is mesél, hogy feleségét amolyan zenei csodagyerekként fedezték fel annak idején otthon, Oroszországban.

A balalajka ugyanis alapvetően egy férfihangszer, nagyon kevés nő játszik rajta. Kátya viszont hétévesen eldöntötte: ő bizony ezt választja. A szülei persze le akarták róla beszélni, de ő tántoríthatatlan volt.

Aztán 13 éves korában egy tehetségkutató versenyen felfedezték és gyakorlatilag onnantól kezdve tagja lett az egyébként felnőttekből álló Kristall Balalayka folklór együttesnek

„Ennek a hangszernek köszönhető, hogy Magyarországra is eljutottak és mi megismerkedtünk”

– mondja András mosolyogva.

Itt vissza is tértünk a furcsán induló szerelmi történethez, ami a kezdeti ellenérzések dacára aztán egész gyorsan alakult át romantikussá.

2006-ban a zenekarnak ugyanis volt még egy fellépése nálunk és akkor már – ahogy András fogalmaz – cunamiszerű szerelem szövődött köztük.

Nem volt megállás, titkos randevúk követték egymást főleg Oroszországban, de itthon is, aztán 2009-ben össze is házasodtak Magyarországon, de mindketten orosz állampolgárként.

András ugyanis félig szintén orosz származású, édesanyja 1971-ben Szolnokra jött férjhez, itt találta meg az igazit.

Kátya is hasonlót élhetett át, mint András édesanyja annak idején, mikor férjével a szeretteitől távol, egy idegen országban telepedett le, ahol senkit és semmit sem igazán ismert. Nem is volt egyszerű a kezdet…

– Andris szeretett volna Oroszországban letelepedni – meséli Kátya – de ez inkább csak olyan kis „zizi” volt, sokkal praktikusabb itt.

– Persze, először én is gondoltam rá, és az első két-három év nagyon furcsa is volt Szolnokon.

„Majdnem harminc éves voltam, és mint egy csecsemő, nem tudtam se beszélni, se semmit.”

– De mára kialakult minden.

Kátyától megtudom, hogy szaratovi származású, amihez rögtön hozzá is teszi, ezt a várost nagyon sokan ismerik itt is, mégpedig az ott gyártott szupertartós hűtőkről, amelyek simán verik a mostani ilyen-olyan márkás gépeket, a hosszú évtizedek dacára még mindig működnek.

Arról is mesél, hogy ha szóba jön Oroszország, vagy az orosz nép, senki sem közömbös, mindenkinek van róla véleménye. Vagy fellelkesedik, vagy taszítja inkább, de senkit sem hagy hidegen, ettől is érdekes.

– Mi soha sem tapasztaltuk, hogy az emberek negatívan állnának hozzánk. Inkább kíváncsiak, nosztalgiáznak. Mikor megnyitottunk, a vendégeink nagy része hatvan év feletti nyugdíjas volt, akik kint végeztek a Szovjetunióban.

– Sokan csak ott tudtak tanulni akkoriban, sok rendőr, határőr, mérnök, orvos tanult kint. Ezek az idősek bejönnek ide és perceken keresztül csak a levegőbe szagolnak, harminc éve nem érezték ezeket az illatokat, ízeket.

– Rengeteg történetet hallunk tőlük, megnyílnak, szeretnek a régmúltról beszélni, hiszen nekik ez volt a fiatalságuk.

Bár beszélgetés közben kiderült, András harminc éve a vendéglátóiparban tevékenykedik, Kátya zenész múltjával azért kíváncsi voltam rá, hogy jött a közös étterem gondolata.

– Én az orosz konyhában nem igazán voltam otthon, valójában a francia gasztronómia lovagja vagyok, tíz éve sommelier-ként dolgozom, a borok világában élek.

„De régi álmom volt egy kis saját vendéglő, ahol orosz ételek is vannak, viszont korábban nem körvonalazódott, hogy ezt milyen formában lenne jó megvalósítani.”

– Aztán pár évvel ezelőtt, 2008-ban volt egy lehetőség, egy orosz üzletember megvásárolta a Tiszaligetben az egyik üdülőt és átalakította vendégházzá, a földszintre pedig egy éttermet tervezett. Felajánlotta nekem, hogy mindent alakítsak belátásom szerint, ő támogat.

– Össze is raktam egy tervet, de végül megköszöntük a lehetőséget, és nemet mondtunk. Kátya korábban nem is támogatta, hogy bármilyen meleg konyhás helyet létrehozzunk, mert azelőtt belekóstolt milyen is a „nagyüzem”

– A mai napig megvan a borbárunk, és egy időben meleg konyha is tartozott hozzá. Kátya sokat dolgozott ott, nem igazán szerette, túl sokan voltak, nagy volt a zűrzavar. Így olyan helyet terveztünk, ami családias.

– Itt nagyon jó, hogy csak hárman vagyunk a szakácsnővel együtt, akivel remekül kijövünk, szó nélkül tudja mindenki, hogy mit kell csinálni, jó csapat vagyunk, ez nagyon fontos – teszi hozzá Kátya.

– Nem is tervezünk ezen a családias jellegen változtatni – magyarázza András.

– Azt szeretnénk, hogy a hozzánk betérők úgy érezzék, mintha vendégségbe érkeztek volna.

– A legtöbb étterem olyan, hogy az emberek beülnek, végigeszik a menüt, kávé és csókolom – teszi hozzá Kátya.

– Mi teljesen más stílusban dolgozunk. Szeretünk mindenkivel kicsit beszélgetni és egy kis orosz ünnepet csinálni a vendégeknek.

Szombatonként pedig Kátya a balalajkát is előveszi, és ilyenkor – ahogy András mondja – szem nem marad szárazon.

Bár sajnos Kátya muzsikáját még nem hallottam, finomságaikat viszont kipróbáltam és állíthatom, hogy Szolnok egy apró csodája ez az étterem, kedves vendéglátókkal, otthonos légkörrel és isteni fogásokkal.

Ja, és a vodka mindenkinek kötelező!

Szarvák Emese