Koronavírus

2020.03.08. 20:02

Csökkenhetnek az idén a közvetlen külföldi befektetések

A legnagyobb arányban – 44 százalékkal – az autóipari vállalatok csökkentették eredmény előrejelzéseiket.

A koronavírus-járvány miatti korlátozások világszerte akár 15 százalékkal is visszavethetik az idén a közvetlen külföldi befektetéseket az Egyesült Nemzetek Kereskedelmi és Fejlesztési Konferenciája (UNCTAD) vasárnap kiadott közleménye szerint.

Az UNCTAD prognózisában azzal a feltételezéssel élt, hogy az idén világszerte az egész évre elhúzódnak a vírusfertőzés terjedése elleni korlátozások.

Amennyiben azonban az év első felében sikerül megfékezni a járványt, a közvetlen külföldi befektetések öt százalékkal csökkenhetnek globális szinten. A globális közvetlen külföldi tőkebefektetések oroszlánrészét adó ötezer legnagyobb multinacionális vállalat, az UNCTAD számításai szerint a 2020-as eredmény előrejelzését átlagosan kilenc százalékkal fogta már vissza.

A legnagyobb arányban – 44 százalékkal – az autóipari vállalatok csökkentették eredmény előrejelzéseiket, a légitársaságok pedig 42 százalékkal.

Regionális bontásban a szingapúri cégek számítanak eredményük romlására a legnagyobb mértékben, átlagosan 30 százalékossal, míg a kínai vállalatok 26 százalékossal. Az UNCTAD Top 100-as listáján szereplő nemzetközi nagyvállalatból már 41 adott ki profitfigyelmeztetést az idei évre.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!