soknak találták

2017.09.12. 17:35

A Liverpool fellebbezett Mané eltiltása ellen, de elutasították

A Liverpool fellebbezett Sadio Mané hárommeccses eltiltása ellen: a labdarúgót szombaton azért állították ki, mert fejbe rúgta a Manchester City kapusát, Edersont. A fellebbezést elutasította a szövetség.

Egybehangzó angol sajtóhírek szerint a Liverpoolnál elismerték a szenegáli csatárnak adott piros lap jogosságát – bár Jürgen Klopp vezetőedző szerint túl szigorú játékvezetői ítélet született, mert Mané nem látta a számára holttérből érkező City-kapust –, de a három találkozóra szóló eltiltást soknak találták.

A 25 éves labdarúgó jelen állás szerint nem játszhat a Burnley elleni szombati bajnokin, valamint azt követően a Leicester City elleni Ligakupa-találkozón és bajnoki összecsapáson.

Ederson a pályát szombaton hordágyon, nyakmerevítővel hagyta el. Sérülése az első hírekkel ellentétben – arc- vagy állkapocscsont-törést sem tartottak kizártnak – nem súlyos. A manchesteri klub beszámolója szerint brazil kapusuk hétfőn fejvédőben már edzett.

Az angol szövetség (FA) kedden késő délután bejelentette, hogy az érintettek meghallgatása után nem fogadta el a Vörösök beadványát, így helyben hagyta a három mérkőzésre szóló eltiltást.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!