ac milan

2018.07.26. 10:54

Korábbi világbajnok lett a milánóiak sportigazgatója

A világbajnok Leonardo lett az AC Milan futballklub sportigazgatója.

„Az ő visszatérése a következő lépés a sikerhez vezető úton” – jelentette ki Paolo Scaroni, az egyesület elnöke. „Minden szakmai döntést ő fog meghozni, és mindenben támogatjuk őt” – tette hozzá.

A 48 éves Leonardo 1997-től 2001-ig, majd a 2002/2003-as szezonban futballozott a vörös-feketéknél, s ezalatt egy bajnoki aranyat és egy kupagyőzelmet szerzett a csapattal. Később 2010-ben edzőként harmadik lett együttesével a Serie A-ban.

A Milan múlt héten eredményesen fellebbezett a nemzetközi Sportdöntőbíróságnál (CAS) az európai szövetség (UEFA) júniusi döntése ellen, így elindulhat a labdarúgó Európa Ligában. Az UEFA álláspontja szerint megsértette a pénzügyi fair playre vonatkozó előírásokat, ezért nem indulhatott volna az EL-ben, noha az olasz bajnokság hatodikjaként jogot szerzett erre. Az előző tulajdonos, a Li Jung-hung nevével fémjelzett kínai cégcsoport a július 6-i határidőig nem kezdte el visszafizetni több mint 300 millió eurós hiteltartozását, ezért került az amerikai Elliott Management befektetési alaphoz a klub tulajdonjogát birtokló luxemburgi vállalatcsoport.

Borítókép: AFP PHOTO / Giuseppe Cacace

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!