Taktikáztak Szoboszlaival, Van Dijk bocsánatot kért

2024.02.05. 11:41

A Liverpool Szoboszlai nélkül 3-1-re elvesztette az Arsenal elleni rangadót

Kiújult Szoboszlai Dominik sérülése, nélküle a bajnokság élén álló Liverpool 3-1-es vereséget szenvedett a második helyen álló Arsenal otthonában. A második félidőben a kapus Alisson és a védő Virgil van Dijk végzetes hibája után megpecsételődött Jürgen Klopp csapatának sorsa. A lefújás után a holland válogatott játékos nem kertelt, magára vállalta a felelősséget.

MW

Van Dijk magára vállalta a felelősséget a vereség után

Forrás: Shutterstock

Fotó: Saolab Press

A házigazda londoniak az első perctől kezdve jobbak voltak: Bukayo Saka gyorsan vezetést szerzett, a szünetig azonban kihagyta a további helyzeteit. A gyengén játszó Liverpool Gabriel öngóljával egyenlíteni tudott. Az Arsenal a második félidőben is meggyőzőbben futballozott, és egy komikus helyzet után Gabriel Martinelli újból előnyhöz juttatta a londoni csapatot. 

A hajrá aztán másként alakult, mint az első félidőben: előbb a liverpooli Ibrahima Konatét kiállították, majd Leandro Trossard eldöntötte a három pont sorsát. Ebben is benne volt a Van Dijk Allison duó, lövés megpattant a hátvéd lábán, így jutott a brazil kapus lábai között a hálóba – olvasható az Origón.

Kiújult Szoboszlai sérülése, Klopp nem kockáztat

A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik a kiújult combsérülése miatt kihagyta a rangadót, amit a Liverpool egészen az utolsó pillanatig igyekezett titokban tartani, csak a kezdőcsapatok kihirdetésekor derült ki a magyar játékos távolléte – írta meg a Magyar Nemzet.

Dom sajnos azon a területen érzett fájdalmat, ahol korábban megsérült. A Chelsea elleni meccsen még minden rendben volt vele, utána érezte, és ezt ki kellett vizsgálnunk. Esélytelen volt, hogy ma pályára lépjen, nem vállalhatunk semmilyen kockázatot. További vizsgálatokra van szükség

 – árulta el utóbb Jürgen Klopp.

Van Dijk vállalja a felelősséget 

A liverpool részről tragikomikus második Arsenal-gól előtt Alisson és Virgil van Dijk nem értette meg egymást, és a hazaiak brazil támadója 15 méterről az üres kapuba guríthatta a labdát.

Fordulópont volt, amikor 2-1-re alakult az állás, és ezért a bekapott gólért a teljes felelősséget magamra vállalom. A másodperc tört része alatt kellett döntenem, és rossz döntést hoztam. A futballban megesik az ilyen. Fáj az egész csapatnak, de a legjobban nekem fáj, mert ez az egész az én hibám. De talpra fogok állni, és azon leszek, hogy ilyesmi ne forduljon elő

 – mondta keserűen van Dijk.

A holland válogatott védő arra a felvetésre, hogy az esetnél Martinelli testtel meglökte, és ez közrejátszott-e a hibájában, azt válaszolta, hogy ez nem lehet kifogás. 

Ugyanakkor a legtöbben mégis a brazil kapuson verik el a port, s párhuzamot vonnak közte és a Manchester United sokat hibázó hálóőre, a kameruni André Onana között

 – írta meg a Magyar Nemzet. Az Arsenal sikerével feljött a második helyre és két pontra csökkentette hátrányát a Liverpoollal szemben. 

Premier League, 23. forduló

Arsenal–Liverpool 3-1 (1-1)

Bournemouth–Nottingham Forest 1-1 (1-1)

Chelsea–Wolverhampton Wanderers 2-4 (1-2)

Manchester United–West Ham United 3-0 (1-0)

Newcastle United–Luton 4-4 (2-2)

Brighton–Crystal Palace 4-1 (3-0)

Burnley–Fulham 2-2 (0-2)

Sheffield United–Aston Villa 0-5 (0-4)

Everton–Tottenham Hotspur 2-2 (1-2)

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában