Ukrán válság

2023.05.12. 06:09

Zelenszkij: nem természetes halált halnak azok, akik a Kremlben vannak

Már 443. napja tart a háború a szomszédban. Hírfolyamunkban az MTI, a Magyar Nemzet, a Mandiner és az Origo híreiből válogatunk.

MW

Ukrán katonák felderítő drónnal Bahmutnál 2023. május 8-án

Forrás: AFP

Fotó: Sergey Shestak

Az OTP méltatlannak tartja, hogy a NAZK a háború szponzorai közé sorolta

Az OTP Bank "teljességgel méltatlannak" tartja, hogy az ukrán Antikorrupciós Ügynökség (NAZK) a háború nemzetközi szponzorai közé sorolta, és arra fog törekedni, hogy erről meggyőzze az ukrán illetékeseket is. 

A bank úgy véli, a NAZK május 5-én bejelentett, az OTP Bankot megbélyegző döntése alátámasztására több téves, valótlan érvet hozott fel, ezért ezek közül a legjelentősebbeket a helyzet tisztázása érdekében közleményben cáfolta meg, amelyet pénteken juttatott el az MTI-hez. 

Az OTP megerősítette:

 Oroszországban 0,17 százalék piaci részesedéssel rendelkezik, azaz súlya az orosz bankpiacon nem éri el a két ezreléket.

 Ezzel kívánta tagadta azt a vádat, miszerint az OTP Bank fontos szerepet tölt be Oroszország nemzetgazdasága szempontjából Hozzáfűzte: a NAZK listájára ugyanakkor az OTP-nél lényegesen nagyobb helyi jelenléttel rendelkező nemzetközi bankok és egyéb vállalatok nem kerültek fel, ami önmagában megkérdőjelezi a listára kerülésről szóló döntés hitelességét. 

A közleményben leszögezik: 

az OTP Csoport egyik tagja sem folytat semmilyen tevékenységet Ukrajna azon területein, amelyeket az Oroszországi Föderáció megszállás alatt tart. 

Hozzáteszik: az OTP Csoport minden piacán a helyi és nemzetközi jogszabályok teljes betartásával működik, beleértve a szankciós előírásokat is. Egyben emlékeztetnek arra, az OTP 2014-ben is szabályszerűen és haladéktalanul megszüntette valamennyi tevékenységét a megszállt területeken. 

A magyar bank úgy véli, a NAZK téves döntésének feltehetően az volt az alapja, hogy Oroszországban is van Donyeck nevű település, ahol valóban a közelmúltig volt - a nemzetközti szankcióknak megfelelően - működő OTP Bank fiók. Az OTP-t feljelentő Olekszandr Dubinszki ezt keverhette össze az ukrajnai Donyeckkel. 

A bank közleményében hangsúlyozta: 

sem kedvezményesen, sem máshogy nem nyújt új hitelt az Oroszországi Föderáció fegyveres állománya tagjai számára. 

A tények azt mutatják - írták -, hogy az Oroszországi Föderáció törvényben írja elő (106-FZ) valamennyi pénzügyi szolgáltatónak, hogy azok számára, akik részt vesznek a "különleges katonai művelet"-ben, 2023. december 31-ig mentesülnie kell a hiteltörlesztés és kamatfizetés alól. A határidő után a törlesztés folytatódik.     

Közleményében a magyar bank kijelentette azt is: 

soha, semmilyen formában nem ismerte el a luhanszki és a donyecki területek az önállóságát, összhangban az EU és azon belül Magyarország hozzáállásával. 

Az OTP hangsúlyozta: elítél minden, szuverén ország elleni agressziót, így az Ukrajna ellen elkövetettet is, és elkötelezett az ukrán polgárok, az ország gazdaságának támogatásában. 

A pénzintézet közleményében emlékeztet arra, hogy a folyamatos szolgáltatás és a hitelezési tevékenység fenntartása mellett milliárd forintos nagyságrendű humanitárius támogatással segítette Ukrajnát, és több száz háborús menekültnek nyújtott tartós szállást, ellátást Magyarországon.

Drámai jelentés a frontról: Egy nap alatt hét kárpátaljai katona halt meg

Május 11-én életét vesztette a kárpátaljai 101. számú területvédelmi dandár 68. önálló zászlóaljának hét katonája.
A gyászhírt Ivan Pohoriljak, a Perecsenyi kistérség polgármestere közölte közösségi oldalán. Az áldozatok névsora: Szerhij Tjahij, Ivan Hutaj, Bohdan Hodanics, Vaszil Burtin, Valentin Mesko, Eduard Pilipiv és Vitalij Kuszik.

A Kárpáti Igaz Szó értesülése szerint az egység Szumi megyében, az ukrán–orosz államhatár közelében állomásozott, amikor orosz tüzérségi támadás érte állásukat.

Meg nem erősített információk szerint a halottak mellett többen megsebesültek, illetve fogságba estek – írja a Magyar Nemzet.

Szívszorító videóval emlékeznek az elesett katonákra:

Lezuhant egy orosz katonai helikopter a Krímben

Lezuhant egy Mi-28N típusú orosz katonai helikopter az Ukrajnától 2014-ben elcsatolt Krím-félszigeten, mindkét pilóta életét vesztette – közölte pénteken az orosz védelmi minisztérium.

A tárca szerint a baleset kiképzési repülés közben történt a Dzsankoji járásban. A járművön nem volt lőszer, a földön nem keletkezett kár. A minisztérium az Éjszakai Vadász (NATO-jelölés szerint Havoc-B) helikopter szerencsétlensége legvalószínűbb okaként a műszaki hibát nevezte meg.

Az orosz légi- és űrerők főparancsnoksága vizsgálóbizottságot küldött a helyszínre, hogy tisztázza a baleset körülményeit.

Orosz gyártmányú cirkálórakéta csapódhatott be Bygdoszcznál

Orosz gyártmányú cirkálórakéta csapódhatott be decemberben a nyugat-lengyelországi Bygdoszczhoz közeli erdőben, a lengyel államfőt a katonai eszköz maradványainak megtalálása után azonnal tájékoztatták – közölte pénteken a varsói elnöki hivatal kötelékében működő nemzetbiztonsági iroda (BBN).

A BBN honlapján elérhető közleményt annak kapcsán adták ki, hogy korábbi közlések szerint április 26-án egy katonai eszköz darabjait fedezték fel Bydgoszcz városánál.

Jacek Siewierát, a BBN főnökét április 26-án este tájékoztatták egy „azonosítatlan katonai eszközről, amely hosszabb ideig ható környezeti tényezők befolyásának jeleit viselő, orosz gyártmányú cirkálórakéta lehet” – áll a közleményben.

Mint közölték, a BBN haladéktalanul tájékoztatta Andrzej Duda elnököt, a lengyel hadsereg főparancsnokát, aki azóta folyamatosan értesül az ügy kapcsán tett lépésekről.

A BBN-hez egyelőre nem továbbították azon eljárás eredményeit, amelyről csütörtökön Mariusz Blaszczak lengyel kormányfőhelyettes, nemzetvédelmi miniszter beszélt a sajtóértekezletén. A rendelkezésre álló információk nem adnak okot arra, hogy az államfő a lengyel hadsereg legmagasabb parancsnoki személyzetét érintő döntéseket hozzon, de a BBN továbbra is az esemény körülményeinek teljeskörű feltárását célzó lépéseket tesz – fűzték hozzá.

Mariusz Blaszczak csütörtökön elmondta: tavaly december 16-án a lengyel műveleti parancsnoknak alárendelt légi műveleti központ az ukrán féltől arról értesült, hogy Lengyelország légteréhez egy tárgy közeledik, amely rakéta lehet. Az információ nyomán emelt készültségbe helyezték az ügyeletes erőket, felszálltak az ügyeletes lengyel és amerikai repülőgépek. A repülő tárgyat a lengyel földi rádiólokációs állomások is észlelték.

A kormányfőhelyettes szerint decemberben szabályosan működött a lengyel légvédelem, mulasztást követett el viszont a lengyel hadsereg műveleti parancsnoka, amely a történtekről akkor nem tájékoztatta a védelmi tárca vezetőjét, Bydgoszcznál pedig a terepet először csak december 19-én kutatták át.

Piotr Müller lengyel kormányszóvivő pénteken a TVP Info lengyel közszolgálati hírtelevíziónak elmondta: a Blaszczak által ismertetett jelentést most bemutatják Andrzej Dudának, és Mateusz Morawiecki kormányfőnek. Minden, a dokumentum elemzése alapján levont következtetést "azonnal foganatosítani kell" a hasonló helyzetek megelőzése érdekében – húzta alá Müller.

A lengyel ellenzéki pártok azt követelik, hogy az elnök az ügy miatt hívja össze a nemzetbiztonsági tanácsot (RBN), amelyen ellenzéki frakcióvezetőket is tájékoztatnának az ügy részleteiről.

Zelenszkij: nem természetes halált halnak azok, akik a Kremlben vannak

Azok, akik most a Kremlben vannak, „rosszul fogják végezni” és nem természetes halált halnak – fejezte ki meggyőződését Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a BBC-nek adott interjújában, amelyből az Ukrajinszka Pravda hírportál idézett pénteken.

Embereink, területeink számunkra prioritást élveznek. Azok pedig, akik ott vannak a Kremlben, higgyék el, rossz véget érnek. Őszintén szólva, nem tudom, hogyan, de nagyon szeretném, hogy gyorsan végük legyen

– fogalmazott Zelenszkij.

ZELENSZKIJ, Volodimir
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök nyilatkozik a sajtó képviselőinek Hágában 2023. május 4-én
Fotó: Remko De Waal / Forrás: MTI/EPA/ANP

Szerhij Cserevatij, a keleti országrészben harcoló ukrán haderő szóvivője közben egy pénteki tévéműsorban kijelentette, hogy az ukrán fegyveres erők az orosz csapatok kimerülésének jeleit látják a Donyeck megyei Bahmutnál.

Csak az elmúlt nap alatt negyven összecsapás történt itt, amelyek következtében 190 orosz katona halt meg, 244 megsérült, további 15-öt pedig elfogtak. Három orosz harckocsi, egy gyalogsági harcjármű, három tarackágyú és öt lőszerraktár is megsemmisült. Mindez arról tanúskodik, hogy védelmi hadműveletünk sikeresen folytatódik, az ellenség kimerült, és kivérzett. A Wagner orosz zsoldoscsoport egyetlen határidőt sem teljesített, Bahmutot nem sikerült elfoglalniuk

– fejtette ki a szóvivő.

Cserevatij szerint az sem segít a támadókon, hogy a kimerült, csatákban vereséget szenvedett Wagner-zsoldosokat az orosz hadsereg reguláris csapatai, gépesített lövész és légideszant alakulatai váltják fel. Rámutatott, hogy ezek a reguláris alakulatok rendkívül alacsony motivációjú emberekből állnak, az ukrán erők sikerei pedig egyáltalán nem adnak nekik önbizalmat.

Ukrán dandárparancsnok: az ukrán tüzérség megsemmisített egy orosz rohamcsapatot Bahmutnál

Az ukrán 60. gépesített dandár tüzérsége megsemmisítette a Donyeck megyei bahmuti front egyik szakaszán az orosz erők rohamcsoportját - közölte pénteken a Facebookon Roman Hriscsenko, az ukrán erők 127. területvédelmi dandárjának parancsoka.

A katonai vezető közlése szerint alakulatának légi felderítése rögzítette az orosz rohamcsapatot, és értesítette a 60. gépesített dandárt. Szavai szerint utóbbiak tüzérsége két jól irányzott lövéssel megsemmisítette az ellenséges csoportot.

Büszkék vagyunk arra, hogy a légi felderítés és a tüzérség tömören és hatékonyan kommunikál egymással. Az ukrán vadászgépek éberségükkel és pontosságukkal biztosítják az ellenség visszaszorítását

– hangsúlyozta a parancsnok. Arra nem tért ki, hogy konkréten mekkora veszteséget okoztak az orosz hadseregnek.

Ukrán katona Igla rakétavetővel az orosz erők által ostromlott kelet-ukrajnai Bahmutban 2023. május 4-én
Fotó: - / Forrás: MTI/AP

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök ismét haditanácsot hívott össze, amelyen egyebek mellett meghallgatta Olekszandr Szirszkijnek, a szárazföldi erők parancsnokának jelentését. 

Meghallgattuk Szirszkij tábornok jelentését, akinek alakulatai erejükön felül teljesítve bizonyos irányokban visszavonulásra kényszerítették az ellenséget

– írta Zelenszkij a Telegramon.

Szirszkij a héten többször adott hírt az ukrán katonák Bahmutnál aratott sikereiről. Közölte, hogy az ukrán erők ellentámadásba mentek át, helyenként két kilométerrel szorították vissza az orosz csapatokat, akik több állásuk feladására kényszerültek.

Volodimir Zelenszkij tájékoztatása szerint az ukrán fegyveres erők több vezetőjének beszámolóját is meghallgatták. Ezek alapján az elnök közölte, hogy a dél-ukrajnai odesszai régióban és az ország északi részén is az ukrán erők ellenőrzésük alatt tartják a helyzetet. 

Visszavert ukrán támadásokról és emberveszteségekről számolt be az orosz katonai szóvivő

Az ukrán fegyveres erők 26 támadást indítottak több ezer katona, mintegy 40 harckocsi és egyéb haditechnikai eszköz bevetésével a szoledari taktikai irányban a 95 kilométeres frontszakasz teljes hosszában, az orosz hadsereg azonban az összes próbálkozást visszaverte, az ukrán áttörés nem sikerült – jelentette ki Igor Konasenkov altábornagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője a pénteki hadijelentést ismertetve.

A tábornok azt mondta, hogy Malojiljinivszkénél az orosz erők "a berhivszkei víztározó kedvező adottságaira tekintettel, a védelem stabilitásának fokozása érdekében foglaltak el védvonalat", és közben visszaverte a támadásokat. Konasenkov szerint az ukrán erők csak ezen a helyszínen több mint 540 katonát, nyolc harckocsit és több mint 20 egyéb páncélozott járművet veszítettek.

Összegzése szerint az ukrán hadsereg a Donyeck körzetében folytatott harcokban mintegy 900 halottat és sebesültet, több mint 30 páncélozott járművet, hét gépkocsit, három tarackot és egy Szu-27-es repülőgépet veszített. Az orosz hadijelentés az ukrán emberveszteséget a teljes frontvonalon mintegy 1185 főre becsüli.

Németország további Leopard 2-eseket vásárol Ukrajnának

Németország további 18 Leopard 2 harckocsit vásárolni – 525 millió euróért – Ukrajnának. A Reuters hírügynökség információi szerint a németek egy további 105 tankra vonatkozó opcióval együtt mintegy 2,9 milliárd eurót „szánnak" a projektre. A vonatkozó megállapodást várhatóan május végén írják alá.

A háború kezdete óta először látogat magas rangú kínai diplomata Ukrajnába

Oroszország Ukrajna elleni támadásának megindítása óta először küld magas rangú diplomatát Peking Kijevbe – közölte a kínai külögyminisztérium pénteken.

Li Huj, Peking volt oroszországi nagykövete, a kínai kormány eurázsiai ügyekkel foglalkozó különmegbízottja a jövő héten Ukrajnába, Lengyelországba, Franciaországba, Németországba és Oroszországba látogat, hogy minden érintett féllel tárgyaljon az ukrán válság politikai megoldásáról.

Két héttel ezelőtt Volodimir Zelenszkij ukrán államfő telefonbeszélgetést folytatott Hszi Csin-ping kínai elnökkel. Hszi akkor közölte Zelenszkijjel: álláspontja szerint a párbeszéd és a tárgyalások az egyetlen járható út, és leszögezte, hogy egy atomháborúnak nincs győztese, illetve bejelentette hogy különleges kormányzati képviselőt menesztenek Ukrajnába és más országokba, de pontos dátumot akkor még nem közölt.

A kínai külügyminisztérium szóvivője szerint a különmegbízott látogatása Ukrajnába és az érintett országokba azt mutatja, hogy országa elkötelezett a béke és a tárgyalások előmozdítása mellett.

Az ukrán külügyminiszter-helyettes április végén úgy nyilatkozott, hogy nem lehetetlen, hogy Kína béketeremtőként lép fel az ukrajnai háborúban.

A héten pedig Annalena Baerbock német külügyminiszter jelentette ki, hogy Kína az ENSZ Biztonsági Tanács állandó tagjaként döntő szerepet tölthet be a háború lezárásában és meghatározó mértékben hozzájárulhatna ahhoz, hogy a konfliktus Ukrajna területi épségének helyreállításával és az orosz csapatok kivonásával véget érjen.

Szergej Lavrov: összhangban áll a „különleges hadművelet” az ENSZ Alapokmányával

 Az ENSZ Alapokmányával összhangban állónak nevezte a Moszkva által Ukrajna ellen indított „különleges hadműveletet” Szergej Lavrov orosz külügyminiszter pénteken a szentpétervári 11. Nemzetközi Jogi Fórumon.

A különleges hadművelet az ENSZ Alapokmányának 51. cikke alapján zajlik, amely az egyéni és kollektív önvédelem jogáról rendelkezik, amiről az ENSZ Biztonsági Tanácsát időben értesítették

– hangoztatta a tárcavezető, aki online vett részt a tanácskozáson.

LAVROV, Szergej
Az orosz külügyminisztérium sajtószolgálatának felvételén Szergej Lavrov orosz külügyminiszter beszél a szíriai béke megteremtésének feltételeiről a Fejszál Mekdad szíriai, Mevlüt Cavusoglu török és Hoszein Amir-Abdollahián iráni külügyminiszter részvételével tartott négyoldalú tanácskozáson Moszkvában 2023. május 10-én
Fotó: - / Forrás: MTI/EPA/Orosz külügyminisztérium sajtószolgálata

Azzal kapcsolatban, hogy a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) korábban elrendelte Vlagyimir Putyin orosz elnök és Marija Lvova-Belova gyermekjogi ombudsman letartóztatását, Lavrov kijelentette:

Ez valójában álbíróság, amely engedelmes eszközzé vált az angolszászok kezében, és amely politikailag elfogult, eredménytelen és szakmaiatlan. Ma ez a struktúra újabb botrányos döntésekhez folyamodik. Egyoldalúan terjeszti ki joghatóságának körét. Figyelmen kívül hagyja az állami tisztviselők mentelmi jogát, megsértve ezzel a nemzetközi jogot.

Az orosz diplomácia vezetője azt hangoztatta, hogy az afrikai kontinensen az ICC bevonása sohasem járult hozzá a konfliktusok politikai megoldásához, hanem csak súlyosbította őket. Rámutatott, hogy a bíróság az ukrán ügyek vizsgálatára Nagy-Britanniából, Hollandiából, Kanadából, Romániából és Japánból kap nyíltan úgynevezett költségvetésen kívüli pénzeket, ami Lavrov szerint jó példa a nyugati "szabályok" szerinti "független" igazságszolgáltatásra.

A svájci parlament enyhítené az ország fegyverexportjára vonatkozó tilalmat

A külföldről érkező éles kritikákat követően a kétkamarás svájci parlament enyhítene a svájci fegyverek harmadik országokba történő átadásának jelenlegi szigorú tilalmán.

A kantonok képviselőiből álló Államtanács illetékes bizottsága nyolc szavazattal öt ellenében jóváhagyta csütörtökön a kezdeményezést. A közvetlenül választott Nemzeti Tanács illetékes bizottsága már korábban igennel szavazott, így most már foglalkozhatnak a hadianyagokról szóló törvény módosításával.

A hatályos törvények értelmében Svájc tiltja az általa külföldre eladott hadianyagok fegyveres konfliktusban lévő országoknak történő átadását. Ez a korlátozás jelenleg akadályozza az Ukrajnába történő szállításokat.

Svájc nemrégiben megtagadta Németországtól az engedélyt, hogy a német Leopard harckocsikhoz évekkel ezelőtt vásárolt svájci lőszert továbbítsa Ukrajnának. Más országok is kértek Berntől kivételeket, de eredménytelenül. Svájc ezt semleges álláspontjával indokolja, bár elítélte az Ukrajna elleni orosz támadást.

Egy olyan módosítást fontolgatnak, amely bizonyos körülmények között lehetővé tenné az átadást a megtámadott és védekező országoknak. Az átadás előfeltétele azonban az lehetne, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa vagy az ENSZ Közgyűlése kétharmados többséggel elítélje a támadást. A részletekről még további tárgyalások várhatók.

A törvényhozók szerint a reform megvalósítása legalább egy évet vesz igénybe. A módosításhoz népszavazásra is szükség lehet.

A baráti államok, nevezetesen Németország bírálata mellett a svájci fegyveripar is változtatásokat sürgetett, mivel jövedelmező megrendelések elvesztésétől tart.

Az USA mégis meghunyászkodik Ukrajna előtt?

A PBS amerikai televíziós csatornának adott interjút Antony Blinken amerikai külügyminiszter csütörtökön. A riporter többek között az ukrajnai háborús fejleményekről is kérdezte, felidézve Zelenszkij vádjait. Blinken szerint az első naptól fogva megtesznek mindent, hogy az ukránok rendelkezésére álljanak a harcok folytatásához szükséges eszközök - írja a Magyar Nemzet.

A háború kezdete óta minden egyes lépésnél együtt dolgoztunk több mint 50 országgal, hogy a harc jellegétől, a helyszíntől és a szükségletektől függően alkalmazkodjunk, hogy biztosítsuk, hogy rendelkezzenek azzal, amire szükségük van. (...)  Ha vannak hiányosságok, akkor szólnak nekünk, és mi mindent megteszünk, hogy ezeket pótoljuk.

Kitiltották az ukrán elnök beszédét az Eurovízióról

Bár legutóbb egy ukrán banda győzött, a háború miatt idén nem tarthatják Ukrajnában az Eurovíziós Dalfesztivál döntőjét, ezért Liverpool városa ad otthont a rendezvénynek. Volodimir Zelenszkij idén is komoly háborús beszéddel készült, és egy videóüzenetben osztotta volna meg a gondolatait, az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége azonban azt mondta, hogy szigorú szabályok akadályozzák meg, hogy az ukrán vezető megszólalhasson.

Zelenszkij így nem mondhatja el tízmilliók előtt a háborús beszédét az LMBTQ-lobbi egyik legnagyobb rendezvényén, amelytől egyébként egyáltalán nem áll olyan távol, tekintve a korábbi műsorait.

Az Egyesült Királyság rakétákat küld Ukrajnának

A brit védelmi miniszter, Ben Wallace megerősítette, hogy az Egyesült Királyság nagy hatótávolságú Storm Shadow rakétákat adományoz Ukrajnának.

Oroszország tagadja az ukrán erők előretörését a frontvonalon

Oroszország cáfolta azokat a híreket, miszerint az ukrán erők áttörést értek volna el a kelet-ukrajnai frontvonalon – annak ellenére, hogy ezt oroszbarát források hangoztatták.

Orosz katonai bloggerek csütörtökön több területen ukrán előretörésekről vagy csapatmozgásokról számoltak be. A Kreml szerint nem történt jelentős ukrán előrelépés a frontvonalon.

Az orosz védelmi minisztérium közleményében kijelentette: a különleges katonai műveleti övezetben a helyzet továbbra is ellenőrzés alatt áll – tették hozzá.

Orosz fegyverszállításokkal vádolja az Egyesült Államok Dél-Afrikát

Az Egyesült Államok pretoriai nagykövete azzal vádolta meg csütörtökön a Dél-afrikai Köztársaságot, hogy fegyvereket és lőszert szállít Oroszországnak az Ukrajna ellen vívott háborúhoz.

Reuben Brigety sajtótájékoztatóján elmondta, hogy egy szankciókkal sújtott vállalathoz kapcsolódó teherhajó, a Lady R titokban kikötött egy dél-afrikai haditengerészeti támaszponton Fokváros közelében.

Cyril Ramaphosa dél-afrikai elnök közölte, hogy már Brigety bejelentése előtt vizsgálat indult az amerikai hírszerzési hatóságok együttműködésével annak feltárására, hogy mit keresett a Lady R a támaszponton. Az elnöki hivatal közleményében hangsúlyozta: egyelőre nincs bizonyíték arra, hogy a hajó fegyvereket szállított. A hivatal bírálta a nagykövetet, amiért a nyilvánosság elé állt vádjaival.

Brigety szerint a hajó fegyvereket és lőszert szállított. A nagykövet elmondta: az Egyesült Államok biztos abban, hogy mi volt a rakomány, és abban is, hogy a hadianyagot Oroszországba szállították. Mint mondta: ez megkérdőjelezi, hogy Dél-Afrika valóban semleges-e a konfliktusban.

"Fegyverek szállítása Oroszországnak rendkívüli súlyú dolog, és nem gondoljuk, hogy ez a probléma feloldható" - tudatta a nagykövet.

A hivatalos iratok szerint a Lady R-t 2019-ben vette meg a Transmorflot nevű cég, amelyet 2022 májusában sújtott szankciókkal az Egyesült Államok, a cég által tulajdonolt több hajóval, köztük a Lady R-rel együtt, mert támogatja Oroszország háborúját Ukrajnában. A Lady R 2022. december 6-8. között tartózkodott a Simon's Town-i támaszponton.

A támaszponton lévő orosz hajó már tavaly év végén felkeltette a dél-afrikai ellenzék érdeklődését, és kérdést is intéztek a védelmi miniszterhez, aki akkor azt válaszolta, hogy a hajó egy korábbi lőszer-megrendelés ügyében járt a támaszponton, és lerakodtak róla hadianyagot, nem pedig megrakodták.

Dél-Afrika hivatalos álláspontja mindeddig az volt, hogy semleges az ukrajnai konfliktusban, és a háború békés megoldását szorgalmazta diplomáciai úton.

Az ukrán csapatok csapást mértek Donyecknél

Az ukrán erők péntek reggel Donyeck Kujbisevszkij és Kirovszkij területeit lőtték. Öt darab 155 milliméteres NATO-lövedéket lőttek ki - közölte a Donyecki Népköztársaság képviselete.

Az oroszok hét ukrán drónt semmisítettek meg Zaporizzsjánál

Az orosz hadsereg három ukrán drónt és négy kamikaze drónt semmisített meg Zaporoizzsja irányában - írta a RIA Novosztyinak Alekszandr Gordejev, a Vosztok csoport sajtóközpontjának vezetője.

Gordejev hozzátette, hogy Zaporizzsja irányában Poltavka közelében egy rakétavetős tüzérségi üteg megsemmisített egy ideiglenes ellenséges állást, míg Hulajpil közelében egy önjáró tüzérségi egység, a Gvozdika, megsemmisített egy ukrán aknavetős legénységet.

Elit csecsen egység indult az ukrajnai frontra

Groznijból az ukrajnai frontra vezényelték az orosz gárda 96. operatív ezredének katonáit – közölte a TASZSZ orosz állami hírügynökség szerint csütörtökön Ramzan Kadirov csecsenföldi vezető - írja a Magyar Nemzet.

Ma a frontra mentek, hogy helyettesítsék katonatársaikat harci pozíciókban – írta Telegram-csatornáján. Kadirov szerint ez az orosz hadsereg egyik leginkább harcra kész és hatékony egysége, amely Magomed Tusajev vezetésével nagy sikert érhet el a front vonatkozó szektorában.

Az egység ilyen magas hatékonysága annak a ténynek köszönhető, hogy sok katona mögött rengeteg harci tapasztalat áll. Több alkalommal részt vettek a legösszetettebb pozíciós csatákban és különleges eseményekben a folyamatban lévő katonai művelet keretében, valamint a nemzetközi terrorizmus elleni küzdelemben a Csecsen Köztársaság területén – tette hozzá a csecsenföldi vezető.

Több mint 11 ezren érkeztek csütörtökön Magyarországra

Magyarország területére 2023. május 11-én 0 óra és 24 óra között az ukrán-magyar határszakaszon 5865 fő lépett be. A román-magyar határszakaszon belépők közül 5932 fő nyilatkozott úgy, hogy Ukrajnából érkezett.

A beléptetettek közül a rendőrség 51 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, ami 30 napig érvényes. Ezen időtartamon belül kell felkeresniük az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság tartózkodási helyük szerint illetékes hivatalát a végleges okmányok beszerzése érdekében.

A rendőrök továbbra is segítik a háború elől menekülőket.

Előrenyomulnak az ukránok Bahmutban

A jelenlegi információk szerint az ukránok egyik egysége a várostól északra, egy fontos út mentén harcol, emellett a városban elfoglalták a stratégiai fontosságú Ipari Főiskola területét.

Áttörtek több orosz vonalat az ukránok Bahmutnál

Az ukránok valószínűleg áttörtek néhány orosz vonalat a Bahmutnál végrehajtott ellentámadásokban, ez az ukránok szerint két kilométerrel vetette vissza az oroszokat, míg az orosz Wagner-csoport vezetője szerint három kilométernyi területen vonultak vissza. Az orosz védelmi minisztérium nem tagadta az ukrán ellentámadást, de azt igen, hogy áttörtétk volna a védelmi vonalaikat.

Robbanások Zaporizzsjában is

Ahogy korábban Herszonban, Zaporizzsjában is több robbanásról számolt be az ukrán média. Áldozatokról, károkról egyelőre nincs információ.

Robbanások Herszonban

Robbanásokat jelentettek a hajnali órákban Herszonból. Károkról, áldozatokról egyelőre nincs információ.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában