Egyeztetés

2023.08.16. 14:24

A hatóságok szigorúbb fellépéséről tárgyalt a szerb államfő és a VMSZ elnöke

A migránsválság erőteljesebb és más megközelítésű kezeléséről, valamint vajdasági idegenforgalmi beruházásokról tárgyalt szerdán Belgrádban Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök Pásztor Istvánnal, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnökével.

MW

Tóthfalu, 2023. június 6. Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke beszédet mond a vajdasági Tóthfalu plébániája új sportcsarnokának ünnepélyes átadásán 2023. június 6-án. Az 520 millió forintos beruházásból létrejött, közel 1500 négyzetméteres sportcsarnokot a tóthfalui lakosok, gyerekek, de még az óvodások is használni fogják, ám a sporttevékenységek mellett az épület nemzeti ünnepek megtartására, és társadalmi események lebonyolítására is alkalmas. MTI/Molnár Edvárd

Fotó: Molnár Edvárd

A szerb államfő Instagram-oldalán közölt bejegyzésben azt írta, Pásztor István a barátja, és olyan ember, akivel együtt építik a sikeres és modern Szerbiát. A találkozó néhány soros ismertetéséből nem derült ki, hogy pontosan mik voltak a megbeszélés témái, ám az utóbbi hetekben számos leszámolás történt a migránsok között a szerb-magyar határ közelében, a VMSZ képviselői pedig a hatóságok szigorúbb fellépését követelték.

Az utóbbi időszakban szinte mindennapossá váltak a lövöldözések a szerb-magyar határ mentén. A rendőrség többször is razziázott a környéken. Mivel azonban a szerb hatóságok nem toloncolják ki azokat, akiket elfognak, csupán az ország északi határától a déli határig szállítják őket vissza, a migránsok sokszor ismét útra kelnek, és néhány nappal később elérik a magyar határt, ahol ismét megkísérelnek bejutni az Európai Unióba.

A migrációs válság tetőpontján, 2015-ben körülbelül egymillió illegális bevándorló haladt át az úgynevezett nyugat-balkáni útvonalon, amelynek Szerbia is része. 

Hivatalos adatok szerint az illegális bevándorlás legnépszerűbb útvonala még mindig a nyugat-balkáni szárazföldi út.

A Vajdasági Magyar Szövetség politikusai már nyolc éve követelik parlamenti felszólalásokban és hivatalos találkozók keretében a hatóságok szigorúbb fellépését, a vajdasági, a magyar határhoz közeli településeken ugyanis a migránsok jelentős károkat okoztak a gyümölcsösökben és a gazdaságokban, szemetet hagynak maguk után, az utóbbi időben pedig fegyvert is hordanak, ami félelmet kelt a helyi lakosság körében.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában