Árpi visszatér

Nyár volt, fiatalok voltunk, és ilyenkor sok marhaságot csinál az ember. Árpi persze többet, mint a normálisabbja. Ez régebben történt, még nem volt meg a Senator, csak egy szakadt Ladára futotta. Abból is csak olyanra, ami annyira rozsdás volt, hogy nem lehetett tudni, mikor hullik ki alóla. Mindig azt vártam, hogy egyszer kiszakad az alja, és úgy fogja hajtani, mint Flintstone a kőkerekű járgányát. Műszaki évek óta nem volt rajta, így csak a szerencsén múlt, hogy mikor bukik le. Persze, ez sem lehetett olyan, mint az átlag, ezért volt itt is optikai tuning ezerrel.

Ekkoriban Árpi még nem rendelkezett jelentős tőkével (vagyona gyakorlatilag a szétesőfélben lévő Ladából, 2 farmerből és néhány pólóból állt), ezért nagyrészt leleménnyel kellett pótolni a hiányzó anyagiakat. Hát, leleményben nem volt hiány. Felkerültek ugye a basic stuffok: rókafarok, műszőr kormányborítás, aprópénztartó, halálfejes váltógomb, órás visszapillantó (sajnos csak egy törötthöz tudott hozzájutni, de lényeg, hogy óra volt benne), "multifunkciós műszer", ami egy hőmérő, iránytű és óra mahagóniutánzat keretbe foglalt kombinációja volt. Itt ki is merültek nagyjából az anyagi lehetőségei. Ekkor jöttek a segítőkész barátok, akik első hallásra kicsit furcsállották Árpi kéréseit, de aztán a hecc kedvéért megcsinálták, amit kért.

Első lépés volt a műszerfal.

Látta egy újságban, hogy egy sportkocsinak polírozott alumínium borítás volt a műszerei körül és hát magától értetődő, hogy neki is kellett. Miután kiengedték az ügyeletről, ahová a sorjás alumíniumlemez által szétvágott tenyerével ment kötözésre, új ötlettel állt elő: alufólia lesz a megoldás. Finoman megemlítettem neki, hogy az nem túl strapabíró, meg gyűrődik is, de nem hallgatott rám. Egyik haverja szüleinek volt egy hamisítatlan szocreál Ápisz-szerű boltjuk, és onnan szereztek vagy harminc tubus Technocol Rapidot, és kiadta az ukázt a bandának, hogy mindenki csenje el otthonról az alufóliát. Mikor elég sok összegyűlt, megkezdődött a ragasztás. Én csak a végére értem oda, hát, mit mondjak, nem volt egy semmi látvány. Először is totál meghülyültek a ragasztó gőzétől, mert zárt garázsban csinálták. Mikor odaértem, sejtettem, hogy gáz lesz, mert méterekről olyan szaga volt a garázsnak, mint egy festékgyárnak.

Árpi csak ennyit tudott hozzáfűzni az eseményekhez: "hehehe". Meg néha azt is, hogy "atom lett, hehe".

Ültek a haverjával a garázs betonján, mint két marhatök a mezőn, néztek maguk elé, es vigyorogtak. Én közben ránéztem a gépre. Nem volt semmi. Láthatólag jobbról kezdték a mutatványt, mert ott még ollóval voltak vágva a darabok, de gondolom, közben hatott a ragasztó, és mire a kilométeróráig jutottak, már annyira zakkantak voltak, hogy azt is beragasztották. Be volt ragasztva a kormány, a sebváltó, a szellőzők, a bal oldali ablak fele, a bal ajtókárpit, egy kicsit mindkét ülés, és úgy általában csöpögött minden a ragasztótól. Az elején még odafigyeltek rá, és próbálták kisimítani a fóliát, de a végén ilyen apróságokkal már nem törődtek, és ettől az autó úgy nézett ki, mintha Bádogember vezette volna, aki egy szörnyű balesetben széttrancsírozódott. Kivonszoltam őket a levegőre, és akkor vettem észre, hogy a napsütésben csillog a fejük és a ruhájuk, mint Szűcs Judit fénykorában, diszkókirálynőként. Csak rájuk nem üveggyöngy volt varrva, hanem sikeresen magukra ragasztották a levágott, lehullott alufóliadarabokat. Néztek rám kitágult pupillával, teljesen megzavarodva a fénytől, és szemkápráztatóan csillogtak. Olyanok voltak, mint két szerencsétlenül járt ufo, akik nem tudják hol landoltak.

Másnap kapartunk. Harmadnap is.

A negyedik napon beláttuk, hogy a Technocol az erősebb...

Árpi kicsit elkeseredett, mert a műszerfal enyhén szólva furán nézett ki az itt-ott feltépett alufóliával, ezért gyorsan újabb csinosítás után kellett nézni. Jött a spoiler. Egy igazi spoiler ugye elég komoly pénzekbe került volna, ezért maradt a szögvas két rúdra hegesztve, amikre menet volt vágva. Fúrtunk két lyukat a csomagtartón, átdugtuk a cuccokat, csavar fent, lent, és készen volt a "szárny". Árpinak baromian tetszett, és kicsit megsértődött, amikor a "na, milyen?" kérdésére én azt feleltem, hogy "... legalább van egy alkatrész, ami nem rohad". Egy volt a probléma: le kellett festeni. Neolux nem jó, mert nem tartós. Akkor mégis mivel fessük? Árpi azt mondta, hogy olvasta valahol, hogy az minimál hibákat körömlakkal szokták javítani, mert az hasonló az autófestékhez. Próbáltam felhívni a figyelmét arra az apróságra, hogy ez nem "minimál hiba", hanem egy bazi nagy vasdarab, aminek a bemázolásához egy fullos Rosmann körömlakk-készlete kell, de nem érdekelte - mondván majd felhígítjuk, szóval irány a butik. Akkoriban még nem nagyon vettek a pasik (mi még inkább fiúk) körömlakkot nőknek, úgyhogy furcsán néztek, amikor előadtuk, hogy piros körömlakkot szeretnénk. Szigorúan ajándékba!

Mondtam Árpinak, hogy én azt hallottam, hogy a körömlakk másképpen néz ki felkenve, mint az üvegben, ezért ki kéne próbálni, mielőtt megvesszük. Ezt megint kár volt mondanom...

Amikor az eladónő nem nézett oda, Árpi suttyomban kinyitotta az összes piros es bordó körömlakkot, és minden körmére festett egy-egy pöttyöt. Kijöttünk az üzletből, és megpróbáltuk kitalálni, melyik szín illik az autóhoz. Eléggé belefeledkeztünk a dologba, mert arra eszméltünk, hogy egész szép nézőseregünk lett. Akkor jöttem rá, hogy mit is csinálok tulajdonképpen: állok egy női butik előtt, nézem ahogy a haverom a kifestett körmeit próbálgatja, hogy melyik megy a kocsijához és közben arról vitatkozunk, hogy melyik a szebb szín. Árpi ügyesen feltalálta magát: "Csak a szárnyamra kell."

Na, ettől kitört a röhögés. Megvártuk, amíg eloszlik a tömeg, visszamentünk, és megvettünk 1, azaz egy darab lakkot. Sikerült kunyerálnunk egy lánytól körömlakklemosót és felhígítottuk a lakkot. Szép rózsaszín lett az acetontól. Reméltem, hogy nem festünk vele.

De festettünk...

A spoilert ettől kezdve egy foltos, rózsaszínű szögvas képezte (á lá Barbie mobil). Ja, a lényeg, amiért az egesz cécó elindult: Árpi a fagyis lányt akarta elkápráztatni a csodajárgánnyal. A lánynak ugyan egy másik pasi tetszett az 1-es Golfjával, de Árpi úgy gondolta, hogy egy fullextrás Lada mégiscsak imponálóbb egy fapados Golfnál. Egy valami még mindig hátra volt: a kidörgő. Árpi szerzett egy vascsövet, ami szerinte kitűnő kipufogó lett volna. Én, mikor megfogtam a csövet és éreztem, milyen baromi nehéz, gondoltam, hogy baj lesz, de nem szóltam, mert tudtam, úgyis hiába. Elmentünk valami lakatos haverjához, aki kiröhögött minket, és elküldött a fenébe. Árpi bedühödött, és "naakkómajdén" felkiáltással előszedte a forrasztópákáját, hogy majd azzal.

Ráhagytam.

"...akkor jöttem rá, hogy mit is csinálok tulajdonképpen: állok egy női butik előtt, nézem ahogy a haverom a kifestett körmeit próbálgatja..."

Egy fél kiló ónnal ráforrasztotta a csövet, és elindultunk becserkészni a leányzót. Az első ötven méter után lejött a cső, és elkezdett zörögni. A második ötven méter után az ősrégi kipufogó megadta magát, és leszakadt mindenestül. Sebaj, így úgyis jobb hangja van, kidörgő be a hátsó ülésre, gyerünk tovább. A fagyizó előtt párszáz méterrel megálltunk majd Árpi előállt a haditervvel. Én előremegyek gyalog, kihívom a lányt a fagyisbódéból, és szóval tartom, amíg Árpi el nem rongyol előttünk. Úgy tervezte, hogy odafarol majd a lány elé az autóval és elviszi egy körre ("hogy lássa a szerencsétlen, mi az élet."). Kérdeztem tőle, hogy ezt a farolás dolgot próbálta-e már. Mondta, hogy még csak Commodor 64-en, de nem lehet nagy vaszizdasz. Én biztos, ami biztos alapon kinéztem magamnak egy villanyoszlopot fedezék gyanánt és elindultam.

Odaértem.

"Szia, gyere ki egy kicsit, légyszi." - mondtam én.

Erre a lány: "Most nem lehet, sokan vannak."

(Hoppá, erre nem számítottunk.)

"De valami nagyon fontosat akarok mondani." - ütöttem tovább a vasat. 

"Mondd el itt, nem mehetek ki." - replikázott a lány.

Közben hallottam, hogy Árpi közeleg. Ezt egyébként mindenki hallotta, mert kipufogó nem lévén, az autónak olyan hangja volt, mint egy Zetor traktornak, amikor elakad a szántásban.

"De gyere ki, mert..." - itt tartottam, amikor baromi nagy fékcsikorgás, egy reccsenés és csörömpölés, majd csend.

Árpi megjött. Féltem hátranézni, mert azt hittem letarolta a fél utcát, de nem. Csak éppen az autó félig az árokban volt. Árpi próbált úgy tenni, mint, aki direkt így akarta az egész mutatványt, de nem volt túl meggyőző. Már csak azért sem, mert az egyik kerék elég furán állt.

Mondhatni kitört. Árpi gyorsan kiugrott az autóból és jött a fagyisbódéhoz. Nem vette észre a kereket, mert a másik oldalon volt. Érezte, hogy furán áll az autó, de gondolta, majdcsak kijön az árokból (ezt később mesélte). Elkezdtek beszélgetni és csodák csodája, a lány levette a kötényét és elindultak az autóhoz. Árpi ekkor észlelte a kereket. Sápadtan beült.

Ült...

Még mindig ült...

"Na,megyünk?" - kérdezte a lány. "Ja, csak előbb nézd meg, milyen frankó a műszerfal. Klassz, nem?" (Itt kezdtem el röhögni.) Lány szétnéz a foszladozó alufólián: "Oooo, aha, klassz. Nem megyünk?" "Á, még nem,majd kesőbb. De hallgasd milyen hangja van." Beindítja (harmadszorra sikerül), gázfröccs ezerrel...

Lány: "Jézusom, megsüketülök. Inkább induljunk, mert mindjárt vissza kell mennem." "Menjünk inkább később, most csak dumáljunk." - próbálta Árpi elkerülni az elkerülhetetlennek látszót. "De hülye vagy, ezért hívtál ki, hogy itt stoppoljuk a forgalmat?!" Árpi ettől bepöccent, és szerencsétlen lányra zúdította az elmúlt napok összes kudarcát (persze ordítva): "Nem megyünk, b....meg, mert kitört az a kib...ott kerék, és különben is, elegem van, hogy még mindig tiszta lakk a körmöm, még a tököm is ragasztós lett, ez a rohadt fólia meg nem jön le... "

Idáig hallottam, mert itt már sírtam a röhögéstől. Innentől már nem olyan érdekes a történet. Jött egy rendőrautó, szokásos igazoltatás, kiderült hogy nincs műszaki, szülők felhívása, büntetés kilátásba helyezése, amit valami ismerős egy üveg piáért elsimított, a szülők szörnyülködtek, később röhögtek. Az érdekes a dologban, hogy évekkel később Árpi nem mint élete mélypontját emlegette, ahogy ült félig egy árokba borulva álmai nőjével, és nem tudott elindulni, hanem ezt mondta: "Tudjátok, ha akkor öt centivel eltekerem a kormányt, meglett volna a buksza.

"Hát, igen, sok múlik néha öt centin. Gondoljatok erre, miközben vadul tekergetitek ide-oda a kormányt..."