HIRDETÉS

2019.10.03. 22:00

Zorán koncert Szolnokon

Miért járnak az emberek Zorán-koncertre? Miért szeretnék oly sokan legalább évente egyszer színpadon látni Zoránt? Miért nem hagynának ki egyetlen nagykoncertet sem?

A nagyszerű dalok miatt. A remek muzsikusok miatt. A zenei különlegességek miatt.

De elsősorban Zorán miatt. Azért, mert minden Zorán-koncert ünnep.

2019. október 28-án Szolnok a Zorán a Budapest Sportarénában adandó koncertje utáni első helyszín, így jó eséllyel átmentődik annak a hangulata, energiája és egy – a megszokottnál is – fergetegesebb koncertnek nézhetünk elébe.

Ahogy Szolnokon legutóbb is – amikor épp a születésnapján volt a csarnok vendége – úgy ezúttal is a kibővített nagyzenekarával lép színpadra, ami miatt még jobb ott lenni egy Zorán-koncerten.

A repertoár bőséges, van miből válogatni, Metrótól a szóló karrier legveretesebb, legnépszerűbb dalaiig.

Ahogy Zorán fogalmazta:

„A dalokat is úgy válogattam össze, hogy akár azt a címet is adhattam volna a műsornak, hogy „Zorán – Best of ”, mert ezúttal a pályafutásom legismertebb, legkedveltebb dalait játsszuk, és bizony ezek is alig férnek el a bő kétórányi műsoridőben.”

Mi már csak egy dolgot tehetünk hozzá!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában