2017.10.10. 12:44
Megszakadt a MÁV FC hatmeccses veretlenségi sorozata
Hat veretlenül megvívott meccs után a hetediken kikapott a Szolnoki MÁV FC csapata a sereghajtó Csákvár otthonában.
A szolnokiak (jobbra) csúsztak-másztak, mindhiába
Fotó: Csabai István
A legutóbbi, Siófok elleni összecsapáshoz képest egy helyen változott az elmúlt hét mérkőzésből hatot megnyerő Szolnoki MÁV FC összeállítása. Katona György helyét Pintér Norbert foglalta el a középpályán.
A tabella utolsó helyén szerénykedő hazaiak a meccs előtt nagyon fogadkoztak, hogy megtörik a maguk negatív és vendégeik pozitív sorozatát. Végül a hazaiak jártak szerencsével, és megszerezték idei első győzelmüket.
– Na, végre! Igazán jó Szolnok ellen játszottunk, de sikerült meglepnünk ellenfelünket, és ez végre gólokban is megmutatkozott – értékelt a lefújás után – Szijjártó István, a Csákvár edzője.
Balogh Pál, a szolnokiak szakvezetője azt mondta honlapunknak: – A mezőnyben uraltuk a játékot, több helyzetet is kidolgoztunk, a döntő szituációkban azonban több agresszivitás és koncentráció kellett volna a pont vagy pontok szerzéséhez.
– Még egy gondolat, úgy érzem, Csákváron ezúttal nem nyerhettünk.
AQVITAL FC CSÁKVÁR–SZOLNOKI MÁV FC 2–0 (0–0)
Csákvár, 300 néző. Vezette: Bogár Gergő (Vígh-Tarsonyi Gergő, Mohos Milán)
AQVITAL FC CSÁKVÁR: HORVÁTH D. – Rétyi, Tar, Csonka, BARANYAI Á. – SÁNDOR Gy., Bokros (Kiprich D., 89.) – Oldal, Polonkai, Nagy Zs. (Galambos, 87.) – Máté J. (Molnár T., 69.)
Vezetőedző: Szijjártó István
SZOLNOKI MÁV FC: Hrabina – Ágoston, BALOGH M., Papp Sz., Lakatos Cs. – Kenderes – Molnár R. (Angyal N., 80.), Pintér N. (Pantovics, 66.), FARKAS A. (Jasarevic, 77.) – Olasz D., Tóth L.
Vezetőedző: Balogh Pál
Edző: Antal Gábor.
26. perc: Lakatos Csaba bal oldali, pontos beadását Tóth László óriási helyzetből, mintegy 8 méterről a jobb kapufa mellé lőtte.
66. perc: Olasz Dénes került ziccerbe a hazai kaputól mintegy hat méterre, a centert azonban Polonkai Zoltán felrúgta. A szolnokiak teljes megrökönyödésére Bogár Gábor játékvezető nem adta meg a jogos tizenegyest.
75. perc: Sándor György mintegy 20 méterről nagy gólt lőtt a bal felső sarokba, 1–0.
83. perc: Angyal Norbert egyenlíthetett volna, de az ötösről mellé bombázott.
93. perc: Hazai kontra végén Molnár Tibor az ötös jobb sarkáról lőtt a kapuba, 2-0.
További eredmények: Kisvárda–Budaörs 1–0, Mosonmagyaróvár–Soroksár 0–1, Békéscsaba–Gyirmót 1–1, Cegléd–Vác 1–0, Siófok-Budafok 1–1, ZTE–Nyíregyháza 0–2, Győr–Dorog 2–2, Sopron–Kazincbarcika 2–0, MTK–Szeged 3–0.
Varga Csaba