jegyzet

2021.04.23. 06:30

Berlini kötelék

Szilágyi László

Felgyorsultak az események. Tavaly ilyenkor még valamennyi Németországban élő Dárdai a Hertha BSC alkalmazásában állt. A korábbi magyar szövetségi kapitány az idő tájt a berlini klub utánpótlás-koordinátoraként dolgozott, és mind a három gyermeke a Hertha igazolt labdarúgója volt. Palkó a klub második számú csapatában szerepelt, úgy ítélték meg, hogy a Bundesliga-szint neki még túl magas. A középső gyerek, Márton és a legkisebb fiú, Bence az utánpótlás-bajnokságban futballozott.

És nem csak a Dárdai família férfi tagjaira számított a berlini egyesület: tavaly tavasszal, akkor éppen öt éve, Petry Zsolt volt megbízva a felnőttcsapat kapusedzői teendőivel. Öt magyar élt, lélegzett együtt a Herthával, ez a modern futball korában egyedülálló. Volt ugyan korábban népes magyar légió Cipruson, vagy – ha már a Bundesligánál maradunk – Cottbusban, de egy időben öt magyar még sohasem kötődött egyetlen topligás egyesülethez.

Úgy tűnik, egy ideig nem is fog. Dárdai Palkót nem marasztalták, önként hagyta el a Herthát, és írt alá januárban az NB I-ben szereplő Mol Fehérvárhoz. Őt nem üldözték, de ha számítottak volna a szolgálataira, aligha próbál szerencsét az NB I-ben…­ Maradtak négyen. Húsvéthétfő után újabb egy fővel apadt a kontingens: Petry Zsoltot a Magyar Nemzetnek adott interjúja miatt bocsátotta el a Hertha. Maradtak hárman. A héten robbant a bomba, hamarosan már csak ketten lehetnek Berlinben.

A német Sport Bild információi szerint hiába érvényes a jövő nyárig Dárdai Pál vezetőedzői szerződése a klubnál, a nyáron különösebb következmények nélkül felbontható a megállapodás, ha a kiesés elől menekülő csapat a magyar szakember irányításával nem szerez legalább 24 pontot a mostani szezonban. Dárdai január végén vette át az első csapatot, azóta mindössze 9 pontot szerzett a Hertha. A jelenleg koronavírussal küszködő korábbi magyar kapitány tehát csak akkor mentheti meg az állását, ha a 16., osztályozós helyen álló csapata a hátralevő hat mérkőzéséből ötöt megnyer. Valljuk meg, ennek valószínűsége igen csekély.

A Hertha sportigazgatója, Dárdai egykori csapattársa, Fredi Bobic nem csinál titkot abból, hogy mással képzeli el a jövőt: állítólag a holland PSV német edzője, Roger Schmidt válthatja a nyáron a magyar szakembert.

Ha ez valóban bekövetkezik, akkor

egy év alatt ötről két főre apadhat a berlini magyar légió.

Más kérdés, hogy ezek után mekkora lelkesedéssel szolgálja Dárdai Márton és Bence a Hertha BSC érdekeit.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!