Egy-kettő, bal-jobb

A hírek szerint Európában több helyen a sorkatonaság visszahozatalát tervezik. Önmagában nem ördögtől való gondolat a férfiak fegyverfogásra oktatása, sokan leszolgáltuk az időnket, amikor még ez a szokás járta. Nem rajongtunk érte, de elfogadtuk, hogy szükség esetén a hadsereg elrettentő erőként a túlélést jelentheti. Jobb, mint égzengéskor tehetetlenül állni a fegyverek előtt. „Inkább egy vödör veríték a gyakorlótéren, mint néhány csepp vér a harctéren!” – mondták. 

De akkor nem volt háború, és a haderő pont azért létezett, hogy senki ne húzza meg elsőként a ravaszt. Most ellenben a lehető legrosszabbkor gondolnak rá. Jelenleg hadseregek feszülnek egymásnak a közelünkben, s ebben a légkörben egy ilyen lépés inkább kihívás, mint védekezés. Könnyen a tűzvész elharapózásával fenyegethet. Ha már benne vagyunk a pácban, ahogy ma is, erőszak helyett csupán a tárgyalóasztal lehet értelmes eszköz arra, hogy ép bőrrel másszunk ki belőle. 

Sajnálatos, hogy néhány nemzedéknyi idő alatt elfelejtettük azt a sok millió halottat, akik a maihoz hasonló háborúpárti tévedéseknek köszönhették tragédiájukat. Vezetőik abban a hitben éltek, hogy bármit meg lehet oldani a fegyverek erejével, nem látták át, hogy hosszú távon egy háborúnak sincs igazi győztese. Csak rom és nyomorúság marad utána. Ha ezt elfelejtjük, könnyen lehet, hogy újra ott folytatjuk, ahol a szebb jövő reményében egyszer már letettük kezünkből a fegyvert.