Mesterhármasok

Szerencsés ember vagyok, mert a barátság (és testvériség) univerzumában, egy különleges triumvirátus egyik tagjaként mindig számíthatok két igazán fontos személyre. Hála az égnek, többre is, de a húgommal és a legjobb barátnőnkkel egyfajta mesterhármasként működünk. Bár jelenleg kilométerek, nagy vizek és még országhatárok is elválasztanak minket, de csak fizikailag. „Hármasikrek” vagyunk, ez pedig eltéphetetlen kötelék és pont. 

Időnként viccelődünk, hogy legközelebb majd akkor sikerül a közös programterveinket összehozni, amikor nyugdíjasok leszünk, de egyre inkább úgy érzem, hogy ennek a viccnek a fele igaz lesz. Csak legyünk jól és őrizzük meg magunkban az élet, a tenni akarás tüzét és akkor sok minden lehetséges. Persze addig még van idő és ez itt valóban a humor helye volt. Ám valamiért mégis a mi hármasunk jutott eszembe, amikor olvastam a kengyeli Harmónia Klubról. Cikkünkből önök is megismerhetik őket.

Az ugyan nem derül ki, mennyi közös szál fűzte össze a hölgyeket a múltban, de a jelenben már elég sok, ez számít igazán. És az, hogy a szokatlanul sok szabadidőt, amelyet a nyugdíjazás hozott, ennyire értékesen töltik. Úgy tesznek jót, hogy az másokat is megérint, másoknak is örömet okoz, hiszen a virágokat, a szép környezetet, a rendet mindenki szereti. A közösséget, a valahová tartozást, a közös célokat pedig még inkább. Némi barátsággal fűszerezve pedig valódi kincsekkel telnek meg a mindennapok.

Értem a névválasztásuk okát.