A gyors állapotfeljavítás csak rövid időre eredményes

Nem először, a minap ismét egy járdán fetrengő, eszméletlenségig leittasodott, elhanyagolt külsejű emberhez hívtam telefonon segítséget Szolnokon.

Muszáj volt tenni valamit, mert a hullarészegség mellett, ki tudja, egyéb, tragédiához vezető trauma is beállhatott az állapotában.

A 104-es (gyors)segélyhívó túloldalán kagylózó központos hölgy igen részletesen érdeklődött felőlem és a földön fekvő illető felől – ez a dolga.

Majd átkapcsolt a helyi diszpécserhez, aki ugyancsak részletesen végigvette velem a személyi adataimat, illetve a bajba került fedélnélküli állapotát – ez a dolga.

„Majd jelezte, maradjak a helyszínen, azonnal érkezik a segítség”

Több mint negyedóra elteltével két másik járókelőnek adtam át a hosszú távú tétlen várakozás stafétabotját, de időre egyeztetett, félórás dolgom végeztével visszatértem a helyszínre.

Ugyanaz a kép fogadott, amit otthagytam közel háromnegyed órája, csakhogy ezúttal már hárman-négyen is körülvették a járdán fekvőt, többen is fülükre szorítva mobiljukat. Úgy hallottam, szintén (gyors)segítséget hívtak, s épp ugyanazon a tortúrán mentek keresztül, mint jómagam nem sokkal korábban…

A történtekre az esethelyre gyülekező tömegből néhányan mesélték, hogy hetente többször érkezik ilyen „alakokhoz” a mentő, ám nagyon sokat nem tudnak tenni értük: a rapid állapotfeljavítás után rövid időn belül újra az utcán bolyonganak e szerencsétlen sorsú holtlelkűek.

Azzal a megállapítással ugyan nem értek egyet, hogy ittasság miatt eszméletét vesztő hajléktalanokhoz nem siet a segélyszolgálat. Az viszont érdekelne, hány perc alatt érkeznének értem, ha az alacsony vércukorszintem miatt összeesnék az utcán…

Mészáros Géza